Gasztronómiai programmal folytatta Békés vármegyei körútját a köztársasági elnök

2024. január 25. 11:50 | D. Nagy Bence

Csütörtökön Békéscsabán folytatta békési látogatását Novák Katalin.

Novák Katalin köztársasági elnök beiktatásakor tett ígérete szerint végiglátogatja hazánk összes megyéjét, elsőként Békést. Ahogyan arról beszámoltunk, szerdán az államfő Gyulán többek közt zenei programon, majd a várban egy hagyományőrző rendezvényen vett részt.

Csütörtökön a „Főzz és Segíts” elnevezésű nemzetiségi és gasztronómiai forgatagon is megjelent Békéscsabán, amelyen a vármegyei nemzetiségek konyhájával ismerkedett meg, valamint megtekintette a közfoglalkoztatási termékeket és közös, karitatív fánksütésen vett részt. 

 

A köztársasági elnök Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, dr. Takács Árpád főispán, Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere és Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács társaságaban először a települési értékeit bemutató standokat tekintette meg.

A programot szervező Békés Vármegyei Kormányhivatal két nagyobb eseményt szentel évente a helyi értékek bemutatásának, az egyik a Közfoglalkoztatás Kiállítás, a másik a tavaly útjára indított Főzz és segíts.

– A farsang jegyében tavaly arra gondoltunk, hogy hagyományteremtő szándékkal útjára indítunk egy olyan programsorozatot, amelyen a nemzetiségek és a települési értékek együtt vannak jelen; ahol a kultúra, a szokások és a gasztronómia összekapcsolódhat – mondta el dr. Takács Árpád. Hozzátette: a köztársasági elnök látogatása során többek között a vármegye demográfiai, szociális, gazdasági helyzetéről tájékozódott, és betekintést nyert a régió fejlesztési lehetőségeibe, valamint megismerte az elmúlt évek jelentősebb beruházásait.

A „Főzz és segíts” rendezvényen az államfő is segített azoknak a fánkoknak az elkészítésében, amelyek végül a Gyöngyház Integrált Szocális és Gyermekvédelmi Központ ellátottjaihoz kerültek. Mint azt a térség országgyűlési képviselője elmondta: a karitatív rendezvényen való részvétel azon látogatások sorába illeszkedett, melyeken a köztársasági elnök a helyi értékek mellett a helyi szükségeket is megismerte.

– Egy hosszú, sok mindenre kiterjedő beszélgetésen vagyunk túl Novák Katalin elnök asszonnyal. Megvitattuk, hogy itt, a vármegyében milyen nehézségeink, megoldandó problémáink vannak. Hogy melyek azok a területek, amelyekkel kapcsolatban segítségre és további együttműködésre van szükségünk. Ígéretet kaptunk több területen is, amelyekre az államfő személyesen is igyekszik nagyobb figyelmet fordítani – ismertette Herczeg Tamás.

Az államfő megyejárása csütörtök este a gyulai Almásy-kastélyban zajló elnöki díszvacsorával zárul, ahol Novák Katalin a vármegyei vezetőket fogadja.

 

Galéria

 

További programok »

FEL