24. Civil Bál – Az önzetlen közösségek találkozása – galériával

2025. február 9. 10:41 | Bere Mátyás

Ahogy évek óta, úgy idén is várta tagjait és a helyi elöljáróságokat a Civil Szervezetek Szövetsége. Az eseményen a találkozás és közös gondolkodás örömén túl elismeréseket is átadtak. A bált a térség vezető politikusai nyitották meg, akik beszédükben egybehangzóan méltatták a civil szervezetek hasznosságát és munkáját.

A bálon Gólya Pál, a Civil Szervezetek Szövetségének elnöke is köszöntötte a megjelenteket.

– A civilek és azok barátai vesznek részt ezen az eseményen, melynek nagy hagyománya van. A szövetségünknek több mint 100 tagja van, melyből egy sem magánszemély, mindegyik bejegyzett civil szervezet. Ami annak idején békéscsabai szerveződés volt, az mostanra budapesti és debreceni tagokat is számlál – fejtette ki az elnök, majd kiemelte, hogy ez egy olyan fórum, ahol mindig is helye volt a véleménycserének.

 

 

A térség országgyűlési képviselője, Herczeg Tamás úgy fogalmazott, hogy a Civil Szervezetek Szövetsége a város, valamint a vármegye egyik meghatározó közéleti szereplője.

– Egy civil szervezet azért jön létre, mert valakinek az ereje, a szándéka és a cselekvései túlmutatnak önnön szerepén, jelentőségén és lehetőségein. Ha egyesülünk, erősek leszünk. Fontos ez a magánembereknek, a településnek és a kormányzatnak – mondta képviselő, kiemelve, hogy 3,5-szeresére nőttek azon támogatások, amelyek 2010-óta a civil szervezeteket illetik. Hozzátette, hogy a február 10-i héten indul a Városi Civil Alap is, ami közel 4,8 milliárd forintnyi támogatás szétosztását teszi lehetővé.

 

 

Az eseményen Békéscsaba polgármestere is köszöntötte a résztvevőket.

– Markáns a véleményem annak kapcsán, hogy az önkormányzatok és a civil szervezetek egymásnak természetes szövetségesei. Ez a szövetség jónéhány éve kialakult és nagyon jól működik a mai napig. Békéscsabán 350-nél is több civil szervezet működik, az élet minden területén. 2024-ben is komoly aktivitás volt a vármegyében és Békéscsabán a civil szervezetek részéről, ehhez szívből gratulálok – ezt már Szarvas Péter polgármester mondta.

A köszöntők sorát Békés vármegye főispánja folytatta.

– Köszöntöm Békés vármegye és a viharsarok legelhivatottabb, legszervezettebb, legaktívabb, legjobban összefogott és jó értelemben véve legakaratosabb szövetségét, a Civil Szervezetek Szövetségét – kezdte beszédét Takács Árpád. majd a civil szervezetekkel szerzett személyes, jó tapasztalatait osztotta meg a közösséggel.

 

 

A Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ ismét pályázatott hirdetett, melynek eredményeképp díjazták a civil szektor legkiemelkedőbb jogászát és könyvelőjét a bálon. Idén „A 2024. év legjobb civil jogásza" díjat a jelölések egyenlő aránya nyomán két szakember is átvehette, így dr. Altoriay Eleonóra és dr. Futaki Géza Istvánné, kapta az elismerést. A „2024. év legjobb civil könyvelője" elismerést pedig Puskás Anikó érdemelte ki.

 

Galéria

További programok »

FEL