Erkel Ferenc szülőházában, egy rendhagyó zeneórán járt Novák Katalin

2024. január 24. 13:27 | D. Nagy Bence

Békés vármegyei látogatása során Novák Katalin köztársasági elnök szerdán délben, Erkel Ferenc szülőházában egy rendhagyó zeneórán vett részt az iskola növendékeivel a régi iskolai tanteremben, Gyulán.

Mint arról korábban beszámoltunk, szerdán ünnepélyes, katonai tiszteletadással egybekötött zászlófelvonással, majd a Békés vármegyei vezetőkkel történt egyeztetéssel folytatódott Novák Katalin köztársasági elnök Békés vármegyei látogatása Gyulán. 

Ezt követően Novák Katalin először Kocsis János tárlatvezetésével megtekintette Erkel Ferenc szülőházának kiállítási anyagát, majd a gyulai zeneiskola diákjainak társaságában részt vett azon a rendhagyó zeneórán, amelyet Miklósa Erika és Batta András tartott, s amely egyben – Miklósa Erika szavaival – egy mini tehetségkutató volt.

– Nemcsak egy érdekfeszítő előadást hallhattam a magyar zene egyik óriásának életéről, de azt is megtapasztalhattam, hogy Erkel városában ma is él a zene magas fokú oktatása – fogalmazott Novák Katalin, aki a zeneóra idejére a diákok között foglalt helyet a padsorban.

Galéria

További programok »

FEL