Fiatalokkal a tudományok világában - Kutatók Éjszakája Békéscsabán

2017. szeptember 30. 19:16 | Szendi Rita

2005-ben indult a Kutatók Éjszakája programsorozat, melyhez öt éve a békéscsabai Szent István Egyetem Gazdasági Campusa is csatlakozott. A rendezvény lényege, hogy a fiatal korosztály számára is érdekessé tegyék a tudományok világát.

Az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium egyik diákja az RC modellek működését mutatta be az érdeklődőknek. A fiatal tervező elárulta: gyári alkatrészekből kell kiválogatnia és összeraknia a járműveket. Jövő héten a magyar bajnokságon is elindul, amire már régóta készül. A gimnazista korábban csak a Kelet-Magyarország Kupán vett részt.

– Rengeteg hobbim van, például lámpákat is építek, de jelen esetben az RC modellek voltak a középpontban. Négy éves koromban vált a hobbimmá, édesapám mutatta meg először, most pedig már versenyszinten űzőm – mondta el Kónya Szabolcs Levente.

A Kutatók Éjszakáján több mint 30 városban, közel 2000 programmal készültek a szervezők. A rendezvénysorozat célja, hogy bemutassák a kutatói munkát, népszerűsítsék a tudományokat a fiatalok körében.

– Amikor létrejött ez a rendezvénysorozat, amikor útjára indították a fő cél az volt, hogy 10 és 18 év közötti korosztály számára mondjon érdekes dolgokat. Nem titkolt szándék, hogy a kutatói pálya megkedveltetése is a küldetések között szerepelt – fogalmazott dr. Árpási Zoltán, a Szent István Egyetem oktatási dékánhelyettese.

A színes programban vasút-, autó- és repülőgépmodellekkel is találkozhattak a résztvevők. Különféle ügyességi és logikai feladatokban vehettek részt, emellett megismerhették a 3D nyomtató működését is.

 

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL