Fekete Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkárát jól ismerik a békéscsabai lakosok, hiszen évekig a Békéscsabai Jókai Színház direktora volt. Amikor legutóbb itt járt, a 7. Tv Aktuális című műsorában a gyerekek kulturális neveléséről beszélgetett vele Szabó Rita műsorvezető.
– Van egy Kincses Kultúróvoda elnevezésű pályázat, amelyre újból lehet pályázni. Mi a célja a kiírásnak?
– Nem úgy születünk, hogy tudunk olvasni. Nem úgy születünk, hogy ismerjük a hangjegyeket. Nem úgy születünk, hogy fel tudjuk dolgozni a meséket vagy a színházat, vagy hogy egy táncjátéknak a szimbolikus tartalmát ismernénk. Erre meg kell tanítani a gyermekeket. A kultúrának, a művészetnek a befogadására bizony egészen kicsi kortól, talán már az óvodás kortól rá kell nevelni a gyermekeinket. Taktaharkánytól Terézvárosig találtunk Magyarországon olyan csuda óvodákat, kincses óvodákat, ahol a nevelőtestület és az óvodavezető felmérte, belátta, hogy mennyi tennivaló van ezzel kapcsolatban. Ezért hirdettük meg a Kincses Kultúróvoda pályázatunkat, hogy találjunk olyan óvodákat, amelyek példát mutatnak a többieknek. Megmutatják, hogyan lehet a napi foglalkozásokon túlmenően rendszeresen eljárni az óvodából bábszínházba, színházba, múzeumba vagy hangversenyekre. Ehhez a kulturális minisztérium, a kulturális államtitkárság forrást is biztosít. Hiszen 1,3 millió forintot nyerhet el az az óvoda, amely vállalja, hogy a kulturális és művészeti intézményhálózatunk munkáját erősebben bekapcsolja az adott óvoda munkásságába.
– Ezek szerint több előnye is van a cím elnyerésének.
– Igen. Egyrészt kirakhatja a nyertes óvoda azt a táblát, hogy mi egy ilyen csoda óvoda vagyunk, Kincses Kultúróvoda vagyunk. Másrészt pedig forrást kapnak arra, hogy a költségeket tudják fedezni. Nem véletlenül Békéscsabán mutattuk be ezt a programot, és nem véletlenül választottuk ki a Lencsésin lévő Napsugárovit, hiszen 2015-ben ők az elsők között voltak, akik elnyerték ezt a rangot. Folyamatosan követem az Erdeiné Gergely Emőke igazgatása alatt működő intézmény munkáját, és látom, hogy bizony ők kincset termelnek, és jól sáfárkodtak avval a 3 évvel ezelőtt elnyert forrással.
– Melyek azok a kincsek, alapértékek, amelyekkel egy óvodának rendelkeznie kell ahhoz, hogy a kiírásnak megfeleljen?
– Valamennyi magyarországi óvoda pályázhat erre a címre. Nem véletlenül említettem Taktaharkányt, ami egy icike-picike kis település, vagy akár egy neves budapesti kerületnek a jól menő óvodáját. Akarat kell hozzá, meg annak a tudata, annak az átérzése, hogy a kulturális intézményeink segítik a pedagógusok oktató-nevelő munkáját. Ha a pedagógus jól készíti fel a gyereket, ha jó időben, a korosztályának megfelelő produkcióra viszi el, akkor az hozzásegíti ahhoz, hogy annak a feldolgozásával egy-egy oktatási-nevelési témakört jól körbejárjanak. Ez pluszmunkával jár. Tehát az óvópedagógusnak erre jó előre fel kell készülnie, elemeznie kell a látott darabot. Elemeznie kell azt a kiállítást, aminek a segítségével majd megtanít valamit a gyerekeknek. És nem elég csak elmenni és megnézni egy előadást, hanem fel is kell dolgozni a gyerekekkel: mit láttunk ott, amit láttunk azt, hogyan értékeljük, értelmezzük. Egy újfajta gondolkodásmódot, nyelvezetet, egy új világot ismertetünk meg a gyerekkel annak érdekében, hogy aztán majd később, iskolás korában, vagy felnőttként önállóan tudja használni ezeket a művészeti intézmények által nyújtotta szolgáltatásokat.
– Ahogy említette, ez az intézmény, illetve a pedagógusok részéről is pluszmunkával jár. Mennyire vállalják ezt az intézmények?
– Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a pedagógusok kultúrafogyasztók, szívesen járnak koncertekre, szívesen járnak színházba. Másrészt a hivatástudatuk része, hogy belátják, érzik: a művészeti intézmények által nyújtott szolgáltatások segítik az ő munkájukat. Tehát összeér ez a két dolog: szívesen járnak színházba, és szívesen tanítják meg ezt a gyerekeknek.
– A pályázat lehetőséget ad arra, hogy az óvodák kihasználják akár a földrajzi, akár a kulturális helyi értékeiket is, és beépítsék azt a nevelési programjukba. Békéscsabán például itt a bábszínház is.
– Egy jó pedagógus szinte valamennyi produkcióból ki tudja emelni azt az eszenciát, ami az ő éppen szükséges oktatási céljainak, nevelési céljainak megfelel. Szinte minden művészeti produkcióban vannak konfliktusok, katarzisok, valamiféle viszonyok, amelyek jól elemezhetőek szinte minden korosztály számára. De azért kérjük a pedagógusokat, hogy próbáljanak meg kor-specifikusan válogatni. A 6 éves gyereket ne olyan produkcióra vigyék, amit ő még nem tud befogadni, tehát kifejezetten az adott korosztálynak, és gondolkodásmódjának megfelelő produkcióra vigyék el a gyereket. Jól állunk, hiszen nagyon jelentős bábszínházi hálózata van Magyarországnak. A szimfonikus zenekaraink tucatjára kínálják a kakaókoncerteket, azokat a koncerteket, ahol a hangszer megismertetése a hangszer megszerettetése, és a szimfonikus zene, a komolyzene megismertetése a tárgykör. Színházban is jól állunk, Európában szinte a legjobban. Minden megyeszékhelyen van önálló társulattal rendelkező kőszínházunk. Talán a nézők nem tudják, hogy ez Európa nem minden országában van így. Legtöbb helyen van egy üres kultúrház, aztán az utazó színtársulatok néha jönnek és néha játszanak. Az, hogy egy-egy megyeszékhelyen önálló alkotóközösséggel bíró, a város által eltartott művészek élnek és alkotnak, az egy nagyon komoly érték. Ezt bizony már az óvodáskortól kezdve tudatosítani kell a szülőkben is és a gyerekekben is.
– Melyek azok a kincsek, kultúrák, értékek, amelyeket leginkább tovább szeretnének adni a gyerekeknek a pályázat keretében is?
– Ezeknek a kincseknek a megtalálásában az óvónők segítségére várunk. Mi működtetünk egy intézményhálózatot, már említettem, a komolyzene, a zene, a múzeumok, a képzőművészet, a képtárak, a bábszínházak és a színházak hálózatán keresztül. De hogy egy-egy produkcióban hol van a kincs, és hogy azt a kincset hogyan találják meg a gyerekek, az az óvónőnek a feladata. Éppen ezért írunk ki pályázatot, hiszen egy jó óvónő megtalálja ezeket a kincseket, hazahozza, és az ő kincseinek, a gyerekeknek a szívébe, a gyerekeknek a fejébe teszi azt.
– Ön színházigazgatóként is fontosnak tartotta az ifjúság becsalogatását a színházba. Mint államtitkár, mit tud tenni ennek érdekében?
– Sokkal többről van szó, mint becsalogatásról. Azt látom a statisztikák elemzése kapcsán, hogy van egy nagyon széles társadalmi réteg, aki folyamatos kultúra-használó, művészeti intézményt használó, gyakran jár például színházba. Ezzel szemben azonban van egy nagyon széles társadalmi réteg, aki egyáltalán nem jut el színházba. A mi feladatunk, hogy Magyarország valamennyi gyerekét, valamennyi általános iskoláskorú gyerekét elvigyük a művészeti intézményeinkbe, ezért elindítjuk a Minden gyerek jusson el színházba projektet. Ahol a 8 év oktatás során – elsőtől nyolcadikig beszélünk – mindenkinek legalább évente egyszer el kell jutnia bábszínházba, színházba, kell fogadnia egy utazószínházi produkciót, el kell jutnia a Nemzeti Színházba fővárosba, és minél többször látnia kell a környezetében lévő megyei színháznak a produkcióit. Ez egy gyerek esetében nyolc előadást jelent. Ezt szeretnénk kiszélesíteni aztán majd a komolyzenével.
– Ön hogy látja, a gyerekek szeretnek színházba járni? Fogékonyak a kultúra iránt?
– Meg kell őket tanítani rá. Nem automatikus. Az első élmény nagyon fontos, arra fel kell készíteni a gyermeket, és jól kell kiválasztani azt is, hogy mi legyen az első ilyen élmény. Hogyan is szeretne színházba járni az a gyerek, akit soha nem vittek el, akinek soha nem mutatták meg, hogy az milyen az. Hogyha később, középiskolás korában, vagy fiatal felnőtt korában elkeveredik egy előadásra, és nem olyanra megy, mint amit ő megélt, akkor az nem lopózik be a szívébe. Ez egy folyamat. Ugyanolyan folyamat, mint az írás megtanulására. Az „a” betű első kerekítésétől, vagy az „o” betűnek a gömbölyítésétől indítjuk el a gyerek számára egy ponttal vagy egy vesszővel, ugyanígy az előadó-művészet által nyújtotta katarzis megélésére is rá kell vezetni a gyerekeinket.
– A gyerekek színházba járása tehát leginkább a felnőtteken, a szülőkön, illetve a pedagógusokon múlik.
– A mi felelősségünk, és a kormányzatnak az ez irányú felelőssége meg is van. Az ez irányú felelősségével él is, a programokat finanszírozza. 750 ezer gyereknek a beutazását és a színházjegyét ki fogjuk fizetni, de elvárjuk, hogy egyetlen gyerek se maradjon ki ebből. Elvárjuk, hogy ne lehessen meghúzni a vállat, és azt mondani, hogy minket ez nem érdekel. De, téged kell, hogy ez érdekeljen, mi biztosítjuk. A szülőknek az adóforintjából erre fogunk áldozni, akkor pedig ezt minden gyereknek oda kell tennünk az étlapjára.
– Ezen túl még milyen kezdeményezésekkel lehet a gyerekeket ösztönözni a színházba járásra?
– Amikor elcsábítjuk, elvisszük őket, akkor ott jó darabot kell hogy lássanak. Innentől már a színházvezetésnek, a színházi rendezőknek, a színházcsinálóknak a felelőssége kerül előtérbe. Összeállítjuk azt a listát, hogy melyik az az 50-60 színdarab, amelyik a legsikeresebben tudja lekötni a gyerekek figyelmét. Ajánlatot teszünk a színházak felé, hogy ezekből válogasson a kedves színházigazgató barátunk. És kérjük őket, hogyha már egyszer van egy ilyen lehetőség, akkor alaposan, szakértelemmel elemezze, hogy milyen darabot nyújt nekik. Amikor pedig lement a színdarab, lement a koncert, vagy lement a táncjáték, akkor elemezze, hogy valóban elérte-e azt a célt, amit szeretett volna, és ha kell, korrigáljon a következőre.
