Folytatódik a Kincses Kultúróvoda program

2018. november 12. 16:36 | Horváth Szabolcs

Ismét elindul a „Kincses Kultúróvoda” elnevezésű pályázat – jelentette be Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár hétfőn, Békéscsabán. A programban résztvevő intézmények vállalják, hogy már óvodás korban megismertetik a gyerekekkel a kultúrát.

 

 

A Lencsési Óvoda Napsugár tagintézményében a Márton napi mondakörhöz kapcsolódó jeleneteket játszottak el a gyerekek hétfőn délelőtt. A szakemberek szerint az óvodások művészi vénáját könnyedén felszínre hozza egy-egy darab bemutatása, emellett fejlődik kreativitásuk, személyiségük.

– Problémamegoldás, együttműködés, a másik elfogadása, segítése, a gyermektárs sikerére való rácsodálkozás, a közös öröm: ezek mind olyan alapfogalmak és érzések, amelyeket az óvodában megtaníthatunk a „Kincses Kultúróvoda” kapcsán.” – fogalmazott dr. Erdeiné Gergely Emőke intézményvezető

A programban pályázó óvodák azt vállalják, hogy – az óvodai foglalkozásokon túl – bábszínházba, koncerttermekbe, színházba viszik a gyerekeket.

– A nevelők megismertetik az óvodásokkal azokat a kincseinket, amelyek Magyarország rendelkezésére állnak. Létkérdés, hogy ezek a gyerekek már ebben a korban megtanulják a színház nyelvezetét, megismerjék a zene világát – fogalmazott a programot bejelentő sajtótájékoztatón Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

A sport, a kultúra, az oktatás nevelés terültén számos értéke van Békéscsabának – hangsúlyozta a város polgármestere, Szarvas Péter.

– Mind a nyolc óvodánkban magas szintű nevelési tevékenység zajlik és nagyon komoly infrastrukturális fejlesztések valósultak és valósulnak meg – emelte ki a városvezető.

A Napsugár tagintézmény mellett Békéscsabán még két óvoda büszkélkedhet a Kincses Kultúróvoda címmel. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok elmondta: a művészetek mellett kiemelt szerep jut a sport támogatásnak is.

– Szeretnénk, ha a gyerekek már óvodás korban megszeretnék a sportolást, ide kapcsolódik az iskolákban a műfüves pálya telepítése – emlékeztetett a tanácsnok.

A negyedik alkalommal meghirdetett kiírás céljai között szerepel, hogy a kulturális tartalmak minél sokrétűbben épüljenek be az óvodák helyi, pedagógiai programjába. Emellett egyre tudatosabban vegyék igénybe a kulturális intézmények kínálta lehetőségeket. Még közel harminc nap áll az óvodák rendelkezésére a pályázat beadásáig, vagyis december 7-ig.

További programok »

FEL