Évet zárt a Márvány Fotóműhely, avagy ennyi hóhért rég akasztottunk

2024. december 18. 09:21 | Such Tamás

Karácsonyi évzáró programját tartotta kedd este a Márvány Fotóműhely a Lencsési Közösségi Házban.

– Mozgalmas és eseménydús esztendő áll mögöttünk – mondta Barabás Ferenc, a Márvány Fotóműhely vezetője. – A hagyományos programokon – magyar kultúra napja, Csak tiszta forrásból, magyar fotográfia napja, digiporáma – egy telesen új projektet is elvállaltunk.

 

Barabás Ferenc – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Hozzátette, a nagyváradi Slash Light Kulturális-Művészeti Egyesület, a Foto Club Arad, a gyula Székely Aladár Fotóklub és a békéscsabai Márvány Fotóműhely, egy 60 fotográfiából álló vándorkiállítást nyitott meg májusban Nagyszalontán. A tárlat címe: Tűz és Víz volt, azaz az a két elem, amely a folyók mentén élő településeken működő négy fotós csapatot összeköti.

– Azt követően a tárlat júniusban a békéscsabai Szent István térre érkezett, majd júliusban Gyulán, augusztusban Aradon és szeptemberben Nagyváradon tekinthették meg az érdeklődők – fogalmazott.

 

Galéria

 

Az est folyamán Takács Péter, a közösségi ház vezetője megjegyezte, a 2024-es év bő 900 rendezvényéből mintegy 40 a Márvány Fotóműhely nevéhez fűződik. Majd oklevéllel és egy üveg Csabagyöngye borral köszöntötte 70. születésapja napja alkalmából Barabás Ferencet. Azonfelül megköszönte Nagy Sándor, Milyó Pál és Machlik Gergely önkéntesek munkáját.

(Ha egy fényképészt fotóznak, általában azt mondják, „Akasztják a hóhért!”)

 

Behíres káposzta – Fotó: Such Tamás / behir.hu

További programok »

Kultúra

Ecce Homo Lego parafrázis – Monumentális műalkotást lepleztek le a múzeumban

Ünnepélyes keretek között leplezték le Munkácsy Mihály: Ecce Homo LEGO parafrázisát a békéscsabai múzeumban. A mozaikképet a világhírű festőművész, Munkácsy Mihály: Ecce Homo című monumentális alkotása inspirálta, amelynek eredetije a Déri Múzeumban tekinthető meg. A legóból készült mű teljes mérete 250 × 390 centiméter, a megvalósításban 500 diák vett részt.
15:37
FEL