A rendszerváltást követő években létrejött közös munka és kölcsönös barátság eredményeként immár 20 éves múltra tekint vissza az Aradi Fotóklub és Márvány Fotóműhely kiállítás sorozata.
A megnyitón Varga Tamás alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, beszédében pedig hangsúlyozta a fotóművészet nemzeteket és nyelveket átívelő, közösség és kapcsolatteremtő erejét.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
Ezt követően a látogatók egy fél órás slideshowban összefoglalva járhatták végig az Aradi Fotóklub és a Márvány Fotóműhely két évtizednyi közös történetét, mely szakmai együttműködésnél sokkal többről szól.
– Minden évben volt egy kiállítás az aradiak részéről itt Magyarországon és ugyanígy volt egy kiállítás az év terméséből a fotóműhelyünk részéről is. Ennek kapcsán jött létre folyamatában ez a bizonyos kapcsolat is. Közbelépett később egy úgynevezett fotótábor is, ami a két klub közös rendezvénye, idővel ez is kibővült és ennek köszönhetően jöttek létre azok a barátságok, kapcsolatok, amelyeket ez a kiállítás is tükröz – fogalmazta meg Barabás Ferenc, a Márvány Fotóműhely elnöke.
Az egyik kiállító idén egy analóg, fekete-fehér fotóval készült, mellyel Alex Proyas Holló című filmje előtt szeretett volna tisztelegni.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
– Én a művészies stílust kedvelem jobban a fotózásban, tehát nem a realista, egyszerű képi világot szeretem. Próbálom megalkotni a képeket és mindig egyfajta magyarázatot mögé vinni, hogy legyen mondandója a képnek is, és aki megnézi, lássa, hogy azon a képen dolgoztak – fejtette ki Nagy Sándor, aki egyben a fotóműhely vezetőségi tagja is.
A Lencsési Közösségi Ház vezetője kiemelte a kiállítások jelentőségét a közösség és az intézmény szempontjából.
– Egy évben körülbelül 10 kiállítás van itt a Nagytermünkben, ennek nagyjából a fele a Márvány Fotóműhely működésének köszönhető. A közönséget tekintve pedig, nem csak a fotósok, hanem javában külsős és más érdeklődők is érkeznek ezekre a tárlatokra. A visszajelzések alapján azt godnolom tetszik nekik és értékelik – mondta Takács Péter.
A Kapcsolat kiállítás szeptember 30-ig látogatható a Lencsési Közösségi Ház Nagytermében.