70 év, 70 kép – Barabás Ferenc kiállítása nyílt meg a Lencsési Közösségi Házban

2024. december 8. 09:02 | Gulyás Gergő

Barabás Ferenc grafikus nemrégiben töltötte be a 70. életévét, ezért úgy döntött, hogy egy 70 képből álló tárlatot rendez a Lencsési Közösségi Házban. A jubileum mellett több évszám is visszaköszön az alkotásokon, például Munkácsy születésének 180., vagy a Holokauszt 80. évfordulója. A képek az évfordulókhoz kötődő eseményeket is bemutatják.

A Lencsési Közösségi Ház vezetősége elkötelezettek abban, hogy a békéscsabai művészek időről-időre bemutathassák elkészült alkotásaikat a nagyközönségnek. Barabás Ferenc grafikus kiállítása idén már a tizenharmadik tárlat az intézményben, amely e tekintetben mindenképpen szerencsés számnak számít, hiszen a képek és a bemutatott témák is igazán sokszínűek.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– A kiállítás anyaga három témakörre épül fel, az egyik a Munkácsy 180 emlékév, amit a megyében, a városban, illetve országos szinten is ünnepelünk. A második kör a Holokauszt 80, amely emlékállítás a halottaknak, így lengyel élményképek láthatóak. A következő témakör az utcaképek: a pillanatnyi adatrögzítés után a pillanatnyi állapotot próbáltam megfogni. A többi az egyszerű jelenléti kép, amelyeket ebben az évben rögzítettem. A sor pedig archaikus képekkel zárul. Így állt össze ez a mostani kiállítás – fogalmazott a grafikus.

A kiállítást Varga Tamás alpolgármester nyitotta meg, aki kiemelte, hogy Barabás Ferenc egy ismert közéleti személyiség Békéscsabán, aki nemcsak alkot, és könyveket készít, hanem vezeti a Márvány Fotóműhelyt és programokat szervez.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Barabás Ferenc idén ünnepelte 70. születésnapját. Kiállítása egy olyan lenyomat, amely a mostanában őt foglalkoztató, vagy az őt ért élményeket mutatja be, illetve aktuális jubileumokhoz, évfordulókhoz készített alkotásait láthatjuk. Mindez olyan látlelet, egy olyan retrospektív kiállítás, amelyből magát az alkotót is megismerhetjük. Nívós, 70 képet stílusosan bemutató tárlatot láthatnak az érdeklődők – tette hozzá az alpolgármester.

A kiállításmegnyitón közreműködött Szabó Botond, a Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium 9. évfolyamos tanulója gitárjátékával. A tárlatot 2025. január 20-ig lehet megtekinteni a Lencsési Közösségi Házban. A művészt a megnyitó végén egy tortával köszöntötték a közösségi ház munkatársai.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Szélrekordot hozott a melegfront

Viharos széllel érkezett a fővárosba a melegfont. Budapest János-hegy állomáson 28,2 m/s-os (102 km/h-s) széllökést mértek, ezzel megdőlt a legnagyobb széllökés erre a napra vonatkozó fővárosi rekordja. A korábbi rekordot 2005-ben Budapest Lágymányoson mérték, aznap 25,4 m/s (91 km/h) volt Budapesten a legnagyobb széllökés.
13:56
FEL