Tűz és Víz – Négy fotós klub képei a Szent István téren

2024. június 28. 09:17 | Such Tamás

A nagyváradi Slash Light Kulturális-Művészeti Egyesület, a Foto Club Arad, a gyulai Székely Aladár Fotóklub és a békéscsabai Márvány Fotóműhely csütörtök délután nyitotta meg a Szent István téren közös szabadtéri vándorkiállítását. A Nagyszalontáról érkező Tűz és Víz című tárlat a folyók mentén élő településeken működő négy fotós csapatot köti össze.

– A Lencsési Közösségi Házban 2001 óta tevékenykedő Márvány Fotóműhely széles kapcsolatrendszerrel bír, bizonyíték erre ez a kiállítás is. Bő két évtizede az aradiakkal, majd a nagyváradiakkal, azt követően a marosvásárhelyiekkel vették fel a kapcsolatot – mondta Takács Péter.

A közösségi ház vezetője hozzátette, ezúttal a négy fotós klub egy pályázat útján hozta össze ezt a kollekciót, melyet városról városra vándoroltanak. A címmel kapcsolatban megemlítette, a tűz és víz, a két ellentétes természeti erő kombinációja köszön vissza az alkotásokban. A régiót pedig a Körösök völgye természeti szépsége köti össze.

Varga Tamás, Takács Péter és Barabás Ferenc – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Barabás Ferenc, a Márvány Fotóműhely vezetője elmondta, a kiállítás alapkoncepcióját Katona Péter (a klub korábbi elnöke – S. T.) halála utáni estén találták ki.

– A tűz ellenpontja a tisztító víz, ami elmossa a fájdalmat, a bánatot, a szennyezett világunkat. Az élet esszenciája pedig pont e két elem. Kell az a tűz a megvalósításokért és a tisztító víz a megnyugvásért. Ellentétek nélkül nincs haladás. Vonzás és taszítás, értelem és erő, szeretet és gyűlölet: ezek kormányozzák az emberi létet. Tűz és víz a művészet táplálói – fogalmazott.

Varga Tamás alpolgármester köszöntőjében aláhúzta, ebben az apokaliptikus 21. században az említett két elemről a pusztítás jut eszünkbe: árvizek, tűzvészek.

 

Galéria

 

– Ellenben ahogy végignéztem a tárlaton, örömmel láttam, hogy az alkotók az élet szép pillanatait ragadják meg: mind a négy alkotókör kiállítói a természet szépségeit egy-egy ellopott pillanatban mutatják meg. Többek között láthatjuk a Szent István-napi tűzugrást, a szeretett Élővíz-csatornánkat, a szitakötők nyugalmát, az esőben izzó fáklyák, a tűzzsonglőr bravúrját stb. – fogalmazott.

***

A megnyitón közreműködött: Gácsi Anna és Karsai-Molnár Mira, akik galgamenti népdalokat adtak elő; Tóth Luca és Mlinár Péter, a Balassi Táncegyüttes szólótáncosai és Vozár M. Krisztián zongorán. A vándorkiállítás július 15-ig tekinthető meg.

 

 

További programok »

FEL