Együtt a megyei agráriumért

2017. március 21. 20:35 | Kovács Dávid

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete és a Békés Megyei Kormányhivatal. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal helyi kirendeltsége a kormányhivatal szervezeti egységeibe integrálódott, így a kamarával több felületen is érintkeznek. A Szarvason megtartott rendezvényen az is elhangzott, a kamara idén tovább erősíti szolgáltatói jellegét.

A Szent István Egyetem mind a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, mind a Békés Megyei Kormányhivatallal még szorosabbra fűzné a kapcsolatát, ehhez kapcsolódóan pedig szándéknyilatkozatot is aláírtak – fogalmazott felvezetőjében a házigazda.

- Ehhez szívvel, lélekkel és örömmel társulunk, hiszen az egyetem a tudomány és a kutatás mellett az oktatás jeles képviselője a megyében. A három szervezetnek egymás vállán feküdve kell a megye agráriumát, gazdálkodóit elindítani az úton, és az idei évben is segítséget nyújtani – tette hozzá Dr. Futó Zoltán dékán.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal helyi kirendeltsége a kormányhivatal szervezeti egységeibe integrálódott, így a kamarával több felületen is érintkeznek.

- Számos olyan közös kapcsolódási pont van, ami azt mutatta, hogy kell egy keret jellegű megállapodás, amelyben rögzítjük a feladatokat. Rögzíteni kell a feltételeket, illetve azokat a kapcsolattartókat, akik az információáramlást még gyorsabbá tudják tenni - emelte ki Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Önkormányzat főigazgatója.

Dr. Kulcsár László, a kamara megyei elnöke szerint nem volt nehéz az együttműködés pontjait megtalálni. Úgy fogalmazott, az aláírt megállapodás szimbolikus erejénél fogva is a közös munkára készteti őket.

A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a kamara idén tovább erősíti szolgáltatói jellegét. Ezt segítik azok a szolgáltató központok, ahol a gazdák szakirányokra lebontva juthatnak információkhoz a tápanyag-utánpótlástól, a növényvédelemtől, az agrotechnikai kérdéseken át a jogorvoslati és banki témákig. Ilyen központ várhatóan Békés megyében is nyílik még ebben az évben.

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL