– A farsang egy nyüzsgő, pezsgő, életvidám időszak. Milyen programokon vesz részt ilyenkor?
– Elsősorban Tücsök Petiként, előadóművészként a gyermekek farsangi ünnepségén, farsangi karneválján veszek részt. Jó látni, hogy ilyenkor a gyerekek végre kikapcsolódhatnak, kitörhetnek. Farsangkor elűzzük a telet és várjuk a tavaszt, az újraszületést, a kibontakozást – és a tél után végre kiszabadulhatunk.
– Ezt az időszakot talán a gyerekek tudják a leginkább átélni. Mások ilyenkor a gyerekek? Máshogy viselkednek?
– Télen nagyon sajnáltam a gyerekeket, mert alig volt hó. Amikor esett, akkor végre mehettek csúszkálni, szánkózni, mehettek ki a természetbe. A gyereknek nagy a mozgásigényük, szaladgálniuk kell, ha tetszik, ha nem, kiabálniuk kell, hogy kiadják magukból mindazt, ami bennük van. Lényegében fegyelmezve vannak az oviban és az iskolában is, nyilván másként nem lehetne tanítani, tehát nem a pedagógusokat kritizálom ezzel. Egyébként én is nagyon várom a tavaszt, pedig a telet jobban szeretem, mint a nyarat. Azért, mert a nyár ellen nem tudok levetkőzni, de a tél ellen fel tudok öltözni. Ám most már nagyon hosszú volt a tél.
– Szóba került a gyerekek tanítása is, a farsangot is lehet kicsit erre is használni, főleg a kisebb korosztályban. Vegyük például csak a szerepjátékokat.
– Amikor elmegyünk egy farsangi mulatságba, rengeteg Batman és hercegkisasszony van. Persze a gyerekek képesek egy fésűvel, meg egy kulccsal is játszani úgy, hogy a fésű legyen a hercegkisasszony, a kulcs meg a lovag, vagy a sárkány. Ők képesek pillanatok alatt beleélni magukat egy ilyen szerepbe is. Olyan jó fölemelkedni erre a szintre, amikor mi is beleéljük magunkat ezekbe a dolgokba. Olyan jó gyermeknek lenni. Pedagógus-, és szülőfüggő is, hogy a gyermekek mit tanulnak például a farsang kapcsán. A hagyományainkat ápolni kell, az ő szintjükön el kell mondani azt is, hogy miért van farsang. Lehet farsangi mondókát, verset, dalt tanulni. S hogy mit tanít még a farsang? Alapvetően azt, hogy vége a bezártságnak, és végre nyissunk a többiek felé. Ne csak azok felé, akikkel az oviban, az iskolában vagyunk, mert nemcsak belőlük áll a világ. Hanem kinn az utcán vadidegen emberek felé is. A farsang arra is tanít, hogy lassan fölébrednek a fák, fölébred a természet, és újjászületik minden, és a lelkünk is valahogy jobban kinyílik.
– Sokan mondják azt, hogy nehezen értenek szót a gyerekekkel. Nekik mit lehet tanácsolni?
– Nekem az a mottóm, hogy olyan jó fölemelkedni a gyermekekhez! Ők még egy olyan varázslatos világban élnek, amit mi már réges-régen elfelejtettünk. Persze, a színpadról könnyebb szerintem a gyerekek nyelvét megérteni, mint egy oktatási rendszerben. Mert az oktatási rendszerben, ha matematikaóra van, akkor azt kell tanulni. A színpadon pedig egészen egyszerűen ők is elvarázsolnak, én is elvarázsolom őket. Közös varázslatot játszunk. Nekem tehát sokkal könnyebb. A végzettségem szerint én is pedagógus vagyok, valamikor tanítottam is rajzot és földrajzot. Ennek a tapasztalatai alapján is mondhatom, hogy sokkal könnyebb már 36 éve a színpadról beszélnem a gyermekek nyelvén. Ugyanakkor ért már az a vád, hogy milyen könnyű „megvenni” a gyerekeket a műsorban. Nekem az a célom, hogy kikapcsoljam őket és fergeteges bulit csapjunk, ami nem biztos, hogy művészet. Ezt majd 50 év múlva eldönti az utókor, hogy én művész voltam vagy nem. A lényeg az, hogy a gyermek kikapcsolódjon ebből a feszült világból, és gyermek lehessen. És így én is kicsit gyermek lehessek megint. Igen.
– Van olyan egyébként, hogy a színpadon kicsit maradsz egy témánál, vagy elgyakoroltok valamit. Rugalmasan kezeled a programot?
– Igen, mert így „beleharapok” a közönségbe. Ha úgy látom a gyerekeken, hogy hoppá, ez jó irány, akkor folytatom, ha nem, akkor másfelé indulok. Próbálkozás van az első pár percben. Aztán útkereszteződésekhez érek, és a színpadon derül ki, hogy az aktuális közönséggel ennek mi lesz a vége. A lényeg az, hogy jól érezzük magunkat.
– Mennyire jellemző rád más műfajokban ez a fajta alkotási folyamat?
– Én nagyon sok energiát kapok az égiektől. Ezt valahogy ki kell magamból vezetni. Tehát én mesét írok, dalokat írok, akár gyerekeknek, akár felnőtteknek, mert van egy felnőtt zenekarom, a Világfa. Régebben olajképeket festettem előző civilizációkról, előző életeim emlékképeiben. Nekem folyamatosan alkotnom kell.
– A Csabai Mérlegben megjelenő Csabai Kalandozások játék is a te nevedhez fűződik. Itt meddig látod előre, hogy mi lesz a téma?
– Ez érdekes dolog, mert amikor elkezdek egy több fordulóból álló feladatsort, vagy játékot, vagy elkezdek egy könyvet írni, fogalmam sincs, hogy mi lesz a vége. De menet közben kialakul. Ahogy megyek előre, úgy egyre jobban fölemelkedem ehhez a dologhoz, és egyre több segítséget kapok. Például van olyan, hogy motoszkál bennem egy kérdés, és amikor véletlenül bekapcsolom a televíziót, pont azt a mondatot mondják, ami engem továbblendít. A Csabai Kalandozásoknak most vagyunk a felénél, május 19-én zárul majd ez a játék. Nagyvonalakban tudom, hogy milyen feladatok lesznek, de a konkrétumokat menet közben találom ki. Leülök és belekerülök egy olyan szellemi állapotba, amikor jönnek az ötletek, én pedig papírra vetem. Rengeteg érték van ebben a városban, és nem biztos, hogy mindent fölfedeznek a gyermekek. Ők nyilván nem látnak föl egy ajtó tetejére, mint én, ha csak nem hívjuk fel a figyelmüket. Meg kell azt találni, hogy a gyerekeket hogyan és mivel lehet ösztönözni, hogy érdekes maradjon a számukra.
– Akár a szüleik figyelmét is felhívhatják arra, miről van éppen szó a játékban.
– Bízom benne, mert ez lenne a lényeg. Amikor elkezdtük a játék első körét, még arról volt szó, hogy menjenek oda, számolják meg, nézzék meg, s a többi. De most a pandémia miatt más szabályok vannak. Ráadásul tél van, nem olyan feladatot találok ki, ami miatt mondjuk a jaminaiaknak buszozniuk kellene a városközpontba vagy a CsabaParkba – így másra fókuszálok. A gyermeki lélek az egy csodálatos dolog. És ehhez igyekszem megtalálni az utat.
