Megkapták a díjakat a Csabai Kalandozások helyismereti játék résztvevői

2021. július 6. 18:31 | Hidvégi Dávid

A Békéscsabai Médiacentrum Kft. a 2020/21-es tanévben is meghirdette a Csabai Kalandozások című helyismereti, helytörténeti játékot. A tizenhat fordulós vetélkedő tavaly októberben kezdődött és idén májusban ért véget, a díjazottak Csaba napon vehették át az elismeréseiket.

A játék megálmodója Berényi-Nagy Péter volt, akit a gyerekek leginkább Tücsök Petiként ismernek. A kezdeményezés mellé a Békéscsabai Médiacentrum Kft. állt be, amely biztosította a játék lebonyolítását. A cég a kéthetente megjelenő Csabai Mérlegben jelenítette meg a vetélkedő kérdéseit, a válaszokat pedig a szerkesztőségében fogadta.

 

 

A játék fővédnöke Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, míg szakmai koordinátora Ugrai Gábor, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke volt. A kedd délutáni díjátadón Lenkefi Zoltánt, a játék egyik támogatója, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója is részt vett.

– Békéscsaba izgalmas és érdekes város, a történelmünk tele van érdekfeszítő történetekkel, érdekes épületekkel és híres személyiségekkel. A vetélkedő arról szólt, hogy az óvodások és az általános iskolások megismerjék a város kincseit. Nagyon meglepődtem, amikor hallottam, hogy folyamatosan 200 gyermek vesz részt a Csabai Kalandozásokban, ráadásul több, mint 2500 válasz érkezett a kérdésekre. A felnőttek folyamatosan kísérték a gyermekeket, így tulajdonképpen ezer békéscsabai foglalkozott azzal, hogy mik azok a rejtett békéscsabai kincsek, amelyeket érdemes megismerni – hangsúlyozta Szarvas Péter polgármester.

 

 

A médiacentrum ügyvezetője kiemelte: nagyon sikeresnek tartja a kezdeményezést, így a tervek szerint a fiatalok az új tanévben ismét kereshetik majd a feladványokat a Csabai Mérlegben.

– Berényi-Nagy Péter ötletével az volt a célunk, hogy megismertessük az általános iskola alsó tagozatosaival és az óvodásokkal Békéscsaba érdekességeit, az épületeket, az embereket, valamint a város múltját. A Békéscsabai Médiacentrum a kezdeményezés mellé állt és örömmel tettünk eleget a kérésnek. Összességében mindenkinek jó volt a játék, így a városnak is, hiszen a legfiatalabb lakói is megismerhették. Jó volt a gyerekeknek, hiszen a pedagógusoktól olyan jelzéseket kaptunk, hogy kéthetente várták az új feladatokat, amiket örömmel teljesítettek – fogalmazott Diós Zsolt.

A díjátadó után a médiacentrum minden gyermeket, szülőt és pedagógust fagylalttal kínált.

 

A díjazottak

 

Óvodás és iskolás kategóriában a három legjobb csapat vehetett át díjat, illetve két különdíjat is kiosztottak.

Különdíjban részesült az Ide születtünk elnevezésű csapat, amelynek tagjai a Lencsési Közösségi Házban tevékenykedtek. A csapat unokákból és nagyszülőkből állt. Nyereményük egy kalandozás a Szarvasi Víziszínházban, amit maga a teátrum ajánlott fel. Különdíjat kapott a Csabai felfedezők elnevezésű csapat is, amely az Esély Pedagógiai Központból csatlakozott a játékhoz. Az ő nyereményük egy kalandozás a békéscsabai Hóvirág Cukrászdában, ami azt jelenti, hogy kétszer 15 ezer forintos értékű fagylaltjegyet nyertek. Ezt az ajándékot Szarvas Péter polgármester ajánlotta fel és adta át.

 

 

A Csabai Kalandozások című játékban az óvodás kategóriában a Napsugár Katicái elnevezésű csapat győzött, amely a Lencsési óvodából játszott. A nyeremény egy kalandozás a Körös–Maros Nemzeti Park Körösvölgyi Állatparkjában, amelyet dr. Tirják László, a Körös–Maros Nemzeti Park igazgatója ajánlott fel. A vetélkedőben a Ligeti Cicák elnevezésű csapat lett a második, amely a Ligeti sori óvodából jelentkezett a játékra. A nyeremény egy kalandozás a békéscsabai Árpád Fürdőben, amit a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. és az Árpád Gyógy- és Strandfürdő ajánlott fel. Ebben a kategóriában a Buzavirág Lányok elnevezésű csapat végzett a 3. helyen a Kölcsey utcai óvodából. Nyereményük egy kalandozás a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban, amelyet az igazgató, Lenkefi Zoltán ajánlott fel. 

Az iskolás kategóriában a Pindurkák elnevezésű csapat lett a győztes, tagjai a Savio Szent Domonkos Általános Iskolából játszottak velünk. Az ő nyereményük egy kalandozás a Fővárosi Nagycirkuszban, amit az intézmény ajánlott fel. A kategóriában 2. helyezést ért el a Kis Felfedezők elnevezésű csapat, az Erzsébethelyi Általános Iskolából. Nyereményük egy kalandozás a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban, amit maga az intézmény ajánlott fel. A harmadik pozíciót a Kalandozók elnevezésű csapat kaparintotta meg, a Lencsési Általános Iskolából. Nyereményük szintén egy kalandozás a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban.

 

 

Galéria

További programok »

Itthon

Jó reggelt, Csaba! – galéria I.

– Szép napunk van – mondta a képen szereplő zenetanonc péntek reggel, amikor csípett a hideg és simított a nap. De volt itt minden: kutya, csiga és a méltán híres csabai galamb-galeri egyik gyáva példánya.
10:53
FEL