Békéscsaba és a kerékpározás – állandó kiállítást nyitottak a Csabagyöngyében

2021. október 25. 19:00 | Csiffáry Zsuzsanna

Hétfőn délután állandó kiállítást nyitottak "Békéscsaba és a kerékpározás" címmel a Csabagyöngye Kulturális Központ Hungarikum termében. A kiállítást Varga Tamás kultúráért felelős alpolgármester nyitotta meg.

Solymosi Attila a Csabagyöngye Kulturális Központ munkatársa, aki egyben a "Kerékpárt" Bringa Klub elnöke, szervezte meg a hétfő délutáni kiállítást, amelynek lényege, hogy egy kerékpáros városnak bemutassa, milyen kétkerekűek jelentek meg az előző században Békéscsabán. 

– 2014 óta gyűjtöm a veterán kerékpárokat. Kezdeményeztem, hogy vegyék fel a krenfi kerékpárt az értéktárba, hogy megmutassam a fiatalabb korosztálynak azt, hogy Békéscsabán is gyártottak bicikliket  – fogalmazott Solymosi Attila. Hozzátette, hogy a tárlat anyagának 80 százalékát az ő saját tulajdona képezi, amelyet Gazsó Tímea felajánlása egészített ki. 

Szente Béla, az intézmény igazgatója saját szemszögéből világított rá a kiállítás fontosságára. 

– Nehéz letagadnom az érzelmi kötődésemet, hiszen mindig kerékpárral közlekedem a városban. Nagyon fontos számomra, hogy olyan lehetőségek vannak a biciklisták részére a városban, amelyek máshol nincsenek. Egyre épül a kerékpárrendszerünk, és ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy a városnak van-e valamilyen kötődése a kerékpárhoz. Kiderült, hogy száz évvel ezelőtt alakult a kerékpáros szakosztály a MÁV-nál, illetve a krenfi kerékpár a gyűjtőknél fogalommá vált. Ezeket a történelmi momentumokat, fogalmakat mutatjuk be itt ebben az informatív kiállításban – mondta el Szente Béla. Kiemelte, hogy a jelenlegi tárlat állandósítását kezdeményezte a Csabagyöngye Hungarikum termében.

A megjelenteket Varga Tamás kultúráért felelős alpolgármester köszöntötte, aki párhuzamot vont a csabai kolbászkészítés és a kerékpározás között Békéscsabán. 

–  Ha azt mondjuk, hogy Békéscsabán mindenki kolbászt készít, akkor mondhatjuk azt is, hogy városunkban mindenki kerékpározik. Békéscsaba kerékpárosbarát település, a kerékpáros úthálózat fejlesztése pedig a megyei jogú városok tekintetében az élvonalban található. Ide kell sorolnom a Wenckheim kerékpárút fejlesztés és a turisztika szoros összefonódását, illetve nyáron egy kerékpáros szobrot is felavattunk. Az autómentes világnap alkalmából kerékpárosbarát iskolát is kihirdettünk. A három dobogós tanintézményben 75% felett volt azok száma, akik bringával közlekedtek. A kerékpározás tehát Békéscsabán az egyik legkedveltebb közlekedési és szabidőeltöltési forma, ez a tárlat pedig a történetiséget tárja fel számunkra –  fogalmazott az alpolgármester. 

Galéria

További programok »

FEL