– Közösségben és a közösség által tanulni és művelődni mindig másabb minőséget jelent – kezdte köszöntő beszédét Varga Tamás alpolgármester. – A gondolataink összekapcsolódnak, közösen új tartalmakat fedezünk fel, létrejön a hatás és a visszahatás – folytatta.
Varga Tamás kiemelte, az intézményekben működő közösségek kiemelkedő száma – összesen 123 – jól mutatja azt az aktivitást, amely az intézmények berkein belül látható, érzékelhető és tapasztalható.
– Mutatja azt is, hogy a Csabagyöngye Kulturális Központ, a Lencsés Közösségi Ház, a Jaminai Közösségi, a Meseház, a Mezőmegyeri Művelődési Ház és a Munkácsy Emlékház nem csupán egy-egy épület, nem formális színterek, hanem élettel teli találkozási pontok, ahol a művészetek, a hagyományok, az innováció és az emberi kapcsolatok egymásra találnak – fejtette ki Varga Tamás alpolgármester.
Szente Béla, a házigazda Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója elmondta, nagyon fontos alkalom ez, hiszen ez egy kicsit az intézmény születésnapja is, megújulásának ünnepe.
– Ez a rendezvény azért is nagyon fontos, mert itt tudjuk megköszönni a központban és a tagintézményekben működő közösségeknek az elmúlt év munkáját és azokat az eredményeket, amelyeket felmutattak az elmúlt időszak során – emelte ki Szente Béla.
A köszöntők után már az elismeréseké volt a főszerep. A szervezők ebben az évben három kategóriában nyolc elismerést nyújtottak át az intézményi közösségek kiemelkedő tagjainak.
STARK EMLÉKÉREM elismerést adományoztak azoknak a személyeknek, akik a Csabagyöngye Kulturális Központban működő közösségben annak gyarapodása, hírnevének öregbítése érdekében kifejtett tevékenységével kimagasló érdemeket szerzett, önzetlen áldozatvállalással alkotott, nevelt, huzamosabb ideig közösségi munkát végzett, példaként áll emberi és közösségi magatartásával, egyéniségével a közössége élén a mindenkori kötelességeiknél többet tett a közösségért. A közösségi gálán Éber Tamás, Pribojszki Ferenc és Fabulya Attila vehette át az elismerést.
AZ ÉV KÖZÖSSÉGE elismerést mindazon, a Csabagyöngye Kulturális Központban és tagintézményeiben működő közösségnek ítélik oda, amely hosszú ideje kimagasló közösségi vagy szakmai munkát végez. Az ünnepségen a Békéscsabai Darts Sportegyesület, a Mohácsi Mátyás Kertbarát Kör, az Ízvadász Főzőklub, a Tesz-Vesz Klub, és az Alkoss, Ne Halmozz Csoport közösségeinek képviselőjét szólították a színpadra.
CSABAGYÖNGYE TISZTELET DÍJAT adományoztak azon személynek, aki az elmúlt időszakban kimagasló, jelentős, szakmai támogató segítséget nyújtott az intézmény számára. Ezt az elismerést ebben az évben Schlett Győző vehette át.
A díjátadó után már a könnyed kikapcsolódás percei következtek, amelyben a házigazda intézmény munkatársai és meghívott vendégei vállaltak főszerepet.