A békéscsabai Létvágy programban – a Sorsfonó Egyesület, a Mi-Értünk Egyesület, a Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány, az Egyensúly AE Egyesület és a Békés Megyei Központi Kórház közreműködésével – azt tűzték ki célul, hogy a túlsúllyal küzdőknek kidolgozzák a vezetett önsegítés módszerét Lukács Liza Az éhes lélek gyógyítása című könyve alapján, a könyv szerzőjének segítségével. A programot Galambosné Varjú Blanka mentálhigiénés szakember vezetésével egyelőre segítő szakemberek tesztelik, a folyamatot portálunk is nyomon követheti.
A pszichológiai éhségek közül az ingeréhség, a kapcsolatéhség, az elismeréséhség és a szexuáliséhség után hétfőn este a strukturálási éhséget tárgyalta Békéscsabán a tesztcsoport. A pszichológiai éhségnek ez a fajtája akkor jelentkezik, ha valaki nem tudja megfelelően beosztani az idejét, vagy ha készít ugyan tervet, vannak előre meghatározott céljai, de folyton csúszik azokkal és halogat. Ilyenkor felmerül, hogy a terv nem volt megfelelő, nem mérte fel jól a saját erejét, a rendelkezésre álló időt, a körülményeket. Ez azt eredményezheti, hogy nincs rendszer a személy életében.
A változás első lépése a tudatosítás, második lépése a felelősségvállalás
Az evészavarosoknál és a krónikus fogyókúrázóknál is azzal találkozom, hogy a célkitűzéseiket nem alapozzák meg tudatosan és felelősen – írja Lukács Liza, hozzátéve, hogy a változás első lépése a tudatosítás, második lépése a felelősségvállalás. Ezután van esély arra, hogy a személy megszerezze a kontroll érzését a változás folyamata felett, hogy úgy érezze, ő tesz a változásért és nemcsak megtörténnek vele a dolgok.
Ügyelnünk kell a céljainkra, mert ha túl sokat, vagy túl nagy célokat tűzünk ki – amelyek nincsenek megalapozva a lehetőségeink tudatosításával – akkor csalódás lesz a vége.
Sokan olyan módszert választanak, ami hosszabb távon nem illeszthető az életükbe
A rövid és hosszú távú strukturálásnak is jelentős szerepe van az életünkben. A gond, hogy sokan olyan módszer mellett akarnak kitartani, ami hosszú (de akár rövid) távon nem illeszthető az életvitelükbe, mert biológiai és pszichológiai hiányállapotok fellépése várható tőle.
A strukturálási éhség egyik jele, hogy a személy rendszerre vágyik. Kihívást jelent például az evések közötti idő strukturálása: ha kevés vagy alacsony tápértékű ételt fogyaszt, hamarabb megéhezik, így nehezebb eleget tennie a szellemi kihívásoknak is. A koncentrációt nehezíti, ha az illető állandóan az evésen gondolkodik.
A hosszú távú strukturálás az életmódváltás alapköve, érdemes olyan evési rendszert és mozgástervet kialakítani, amely akár egy egész életen át tartható. Ugyanakkor a hosszú távú strukturálásban lényeges a fokozatosság az étkezésben és a mozgásban is.
„Ha megkínálnak, illik elfogadni”
A tesztcsoport tagjai hétfőn este egy kérdéssorra válaszolva dolgozták fel a strukturálási éhség témakörét is. A kérdések között szerepelt például az, hogy mennyire jellemző náluk az életmódváltás halogatása, milyen megvalósításra váró céljaik vannak a súlyukkal kapcsolatban és azt milyen úton próbálják elérni. Kérdéseket kaptak arról is, hogy van-e „énidejük”, mikor éreznek a leginkább késztetést az evésre, milyen szempontok befolyásolják őket abban, hogy elfogyasztanak-e egy ételt. Íme néhány a válaszok közül:
- Ha leírom, mik a teendőim, akkor megcsinálom, ha nem írom el, gyakran elmarad.
- Különböző listáim vannak a munkámat illetően, de az életmódváltást halogatom, a halogatástól pedig lanyhul a motivációm is.
- Lassan már nem tűzök ki célt, mert úgyis megszegném.
- Ha elköteleződöm, akkor kitartok.
- Ha megkínálnak, akkor muszáj elfogadni, különben még azt hinnék, hogy őket utasítom el.
- Van, hogy a társaság kedvéért eszem, vagy mert finomnak tűnik, szépen van tálalva valami.
- Amikor kiegyensúlyozott vagyok nem eszem egészségtelen ételeket, ha nem vagyok a helyemen, ha fáradt és frusztrált vagyok, akkor pedig csak olyanokat eszem.
- Szeretném végre kitalálni, hogy mit helyettesítek az evéssel, és inkább azt tenni az evés helyett.
- Ha sok a feladatom és túlfáradok, pihennem kell, nem pedig enni.
- Ritkán pihenek, és akkor is azon jár az agyam, mit kellene tennem ahelyett, hogy lopom a napot.
- Tudatosan törekszem arra, hogy ne legyen túlzsúfolt a napom.
- Általában este érzek késztetést az evésre, vagy például akkor, ha befejeződik egy nagyobb munka.
A tesztcsoport tagjai igyekeztek megfogalmazni azt is, hogyan képzelik el magukat öt év múlva, és mit tesznek azért, hogy ez valóra váljon.
Magunkat az utolsó helyre sorolva nehéz változtatni
Sokan vannak úgy, hogy a család, a gyerekek, a háztartás, a munkahelyen való helytállás mellett nem képesek arra figyelni, vagy nem tudnak arra időt szánni, amire nekik lenne igényük. Pedig a saját alapvető igények felvállalása, strukturálása és kommunikációja nélkül nem igazán képzelhető el tartós fogyás, életmódváltás. Ez nem arról szól, hogy az egyén a nap minden órájában kizárólag önmagával foglalkozik, hanem arról, hogy jusson idő önmagára is.
Ebben is fontos a kölcsönösség, egymás segítése a párkapcsolatban, és egymás életcéljainak, önállóságának, különbözőségének tiszteletben tartása.
Nem mindegy, ki osztja be az időnket
Egyáltalán nem mindegy, ki osztja be az időnket, a tevékenységeinket, az energiáinkat. Ha a napunk szinte minden órája jól tervezett, szervezett, de azt a munkahelyi dolgok vagy például a gyermekünk napirendje határozza meg, ugyanúgy felléphet a strukturális éhség.
Akinek van belső kontrollja, azt éli meg, hogy hatással van környezete és a saját életére, kezébe veszi és irányítja az élete azon területei, amelyek az ő hatáskörébe tartoznak. Aki külső kontrollos, az folyamatosan kiengedi a kezéből azon területek irányítását, amelyekre lehetne ráhatása. A külső kontrollos például nem utasítja vissza az ételt, a belső kontrollos figyel arra, hogy neki mire van szüksége, valóban éhes-e.
Ha következetesen figyelünk a testünk belső jelzéseire, akkor együttműködés alakul ki a testünkkel: azt és annyit eszünk, amire és amennyire valóban szükségünk van.
