Az éhes lélek gyógyítása – a szeretetéhség (10.)

2016. december 8. 06:51 | Mikóczy Erika

A békéscsabai Létvágy programban – a Sorsfonó Egyesület, a Mi-Értünk Egyesület, a Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány, az Egyensúly AE Egyesület és a Békés Megyei Központi Kórház közreműködésével –  azt tűzték ki célul, hogy a túlsúllyal küzdőknek kidolgozzák a vezetett önsegítés módszerét Lukács Liza Az éhes lélek gyógyítása című könyve alapján, a könyv szerzőjének segítségével. A programot Galambosné Varjú Blanka mentálhigiénés szakember vezetésével egyelőre segítő szakemberek tesztelik, a folyamatot portálunk is nyomon követheti.

A pszichológiai éhségek közül az ingeréhség, a kapcsolatéhség, az elismeréséhség, a szexuáliséhség, a strukturálási éhség és a cselekvési éhség és a produktivitási éhség után hétfőn este a szeretetéhséget tárgyalta Békéscsabán a tesztcsoport.

Evési problémákkal küzdőknél a szeretetéhség a legtöbbet emlegetett hiányérzet, ami a falási rohamok gyakori kiváltója. Különösen sokatmondó, ahogy az evészavaros emberek leírják, mit jelent számukra a szeretet érzése. Általában véve érvényes rájuk, hogy mind saját érzéseik szavakba öntése, mind mások érzelmi megnyilvánulásainak értelmezése nehéz feladat a számukra.

 A szeretetnek számos megfogalmazása létezik. A legátfogóbb szerint a szeretet hajlandóság az én kiterjesztésére saját és mások lelki fejlődésének elősegítése érdekében. A szeretet fokmérője a célszemély, ha ő nem érzi jól magát a másik „szeretetében” akkor ott nincs szeretet – írja Lukács Liza.

 

Tiszteletre méltó vagy!

A szeretet egyik feltétele az eredendőt tisztelet. Az evészavaros ember általában nem tiszteli önmagát.

Alapvető emberi törvénynek kellene lennie minden családban, hogy csak úgy bánj a gyerekeddel, társaddal, ahogy elvárnád, hogy veled is bánjanak. A gyermekkori bántalmazás kétszeresére növeli az evészavarok kialakulását.

Az evészavaros embereknél az öntisztelet hiánya gyakran megmutatkozik a párkapcsolataikban is, ahol megjelenhet az alá-fölérendeltség.  A munkahelyen a főnök-beosztott viszony is okozhat problémát az evészavarosok számára. Az eredendő tisztelet  két egyenrangú ember között jöhet létre. Számos szerepet töltünk be életünk során (anya, társ, vezető, munkatárs stb.), de ezek csak szerepek, mindeközben  emberként továbbra is egyenrangúnak kell észlelnünk és kezelnünk önmagunkat és egymást.

 

A minőségi idő lényege a ráhangolódás a másik emberre

A szeretet másik elengedhetetlen összetevője a figyelem. A szeretet és a másik ismerete szoros kapcsolatban áll egymással, és lehetetlen valakit úgy megismerni, ha nem figyelünk rá, ha nem érdekel, milyen is valójában, ennek pedig szükséges feltétele az egymásra szánt idő.

A statisztikák szerint a szülők manapság heti fél óra minőségi időt töltenek gyermekeikkel.  A minőségi idő lényege a ráhangolódás a másik emberre, a közösen végzett tevékenységre, és ennek alapja a figyelem.

A közös étkezések a minőséi idő lehetséges alkalmai, különösen hétvégén és ünnepnapokon, feltéve, ha ezeken az alkalmakon mellőzzük a tévét, a számítógépet, telefont.

Evési problémákkal küzdőknél gyakori tünet, hogy nem esznek együtt a családdal, így előfordul, hogy később már a család sem ül le együtt enni. Egy szépen megterített asztal pedig hívogató, pozitív üzenetet hordoz: jó, hogy itt vagy; gondoltam rád, fontos vagy nekem; gyere, pihenj meg egy kicsit.

 

Ha egy ember elkezd pozitív irányba változni, az kihat az egész életére

A figyelem az önismeret kiindulópontja is egyben. Aki gyermekként nem kap megfelelő visszajelzéseket önmagáról, felnőttkorában is elfogadja, hogy olyan kapcsolatban éljen, ahol szintén nem figyelnek rá, nem érdeklődnek iránta.

Az evészavarok terápiájának kiindulópontja, mikor az érintett felteszi magának a kérdést: ki vagyok én valójában? – írja Lukács Liza, hozzátéve, hogy előtte azonban ki kell keveredniük a bevitt és elégetett kalóriák, a ruhaméretek, a zsírégetés és a lefutott kilométerek útvesztőiből.

Ha tiszteled a másik embert, értékelve az ő megismételhetetlen egyediségét, érdeklődéssel és örömmel figyeled, mivé fejlődik az évek tapasztalatai során, akkor ő biztonságban érzi magát és szabadnak. Érzi, hogy fontos, hogy törődnek vele, meg meri mutatni gyengeségeit, tehetségét, mindez megteremti a szeretettség állapotát.

Végezetül Lukács Liza arról is ír, hogy ha nem veszünk tudomást a pszichológiai éhségről, akkor lemondunk a jó megoldás megtalálásának a lehetőségéről. Az evéssel idei-óráig csökken az érintett személynél a hiányállapotból eredő feszültség, amely éppen ahhoz kellene, hogy kilendüljön ebből az állapotból. A feszültés erő is egyben, ki-ki maga dönti el, hogy mit kezd vele. Ha egy ember elkezd gyógyulni, pozitív irányba változni, akkor az élete más területein is rá fog ismerni a nem megfelelően működő folyamatokra. Kérdés, hogy a körülötte élők nyitottak-e a változásokra? Lukács Liza szerint: akikkel még dolgunk van, azok velünk tartanak. Ez biztos.

 

„A szeretet az, amikor az életemmel gazdagítom a másikat”

A tesztcsoport ezúttal a szeretetéhséget is a Lukács Lizával egyeztetett kérdéssor alapján dolgozta fel. Választ adtak egyebek mellett arra, mit jelent számukra a szeretet, volt vagy van-e a környezetükben olyan, aki az etetésen keresztül kommunikálja, hogy fontos neki az adott személy, kiktől kapnak eredendő tiszteletet és valódi figyelmet, mi van az étkező asztalukon, mit tesznek, ha valaki tiszteletlenül bánik velük, illetve hogy gyermekként hogyan segítették a szülei.

Íme, néhány a válaszok közül:

  • A szeretet a számomra fontos személyek figyelme.
  • Hogy úgy viselkedem másokkal, ahogy szeretném, hogy velem bánjanak.
  • Biztonságban lenni, szabadnak lenni, odaadni a másiknak azt, ami bennem eleven.
  • A szeretet az, amikor az életemmel gazdagítom a másikat.
  • Valódi figyelem, minőségi idő együtt és feltétel nélküli elfogadás.
  • Az édesapám az ételen keresztül fejezi ki, hogy szeret.
  • A nagymamám mindig nekem tette félre a legfinomabb falatokat.
  • Eredendő tiszteletet és valódi figyelmet kapok a páromtól, egy-két baráttól és jobb napokon a gyerekeimtől.
  • A párom, a gyerekem és néhány munkatársam figyel rám.
  • Én a kutyámat is idesorolom.
  • A mi étkezőasztalunkon van minden: laptop, Lenin-szobor papírnehezék, távkapcsoló, levél, slusszkulcs.
  • Nincs oda nem illő tárgy az étkezőasztalon.
  • Papír fecnik az aktuális feladatokkal.
  • A gyerekek el nem pakolt tányérjai, blokkok, csekkek stb.
  • Kiállok magamért, ha tiszteletlenek velem.
  • Zavarba jövök, kitérek, lebénulok, ha bántanak.
  • A szüleimnek nem igazán volt idejük rám, így nagyon korán megtanultam gondoskodni magamról.
  • Ha kellett, édesanyám ott volt és segített.

 

Lukács Liza januárban Békéscsabán tart előadást

A tesztcsoport munkáját, az ott megélt folyamatokat is figyelembe véve Lukács Liza könyve alapján a szerző és több szakember közreműködésével segédanyagot dolgoznak ki hasonló, vezetett önsegítő csoportok indítására.

Lukács Liza pedig 2017.  január 20-án 18 órakor tart előadást a Csabagyöngye Kulturális Központban, ahol szeretettel várják a téma iránt érdeklődőket.

FEL