A békéscsabai Létvágy programban – a Sorsfonó Egyesület, a Mi-Értünk Egyesület, a Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány, az Egyensúly AE Egyesület és a Békés Megyei Központi Kórház közreműködésével – azt tűzték ki célul, hogy a túlsúllyal küzdőknek kidolgozzák a vezetett önsegítés módszerét Lukács Liza Az éhes lélek gyógyítása című könyve alapján, a könyv szerzőjének segítségével. A programot Galambosné Varjú Blanka mentálhigiénés szakember vezetésével egyelőre segítő szakemberek tesztelik, a folyamatot portálunk is nyomon követheti.
A pszichológiai éhségek közül az ingeréhség, a kapcsolatéhség, az elismeréséhség, a szexuáliséhség és a strukturálási éhség után hétfőn este a cselekvési éhséget tárgyalta Békéscsabán a tesztcsoport.
– Berne szerint, ha valaki unatkozik, az könnyen elveszíti erkölcsi tartását és olyan dolgokat is megtesz, amelyek más körülmények között nem felelnek meg értékrendjének – például szenvedélyszerekhez nyúlhat. Ez a fajta pszichológiai éhség, a cselekvéséhség élményhiányhoz vezethet, amit egyesek tudatmódosító szerekkel vagy étellel igyekeznek pótolni – írja Lukács Liza, hozzátéve: az unalom nem mindig jelenti azt, hogy az adott személynek nincs mit csinálnia, sőt gyakoribb, hogy vannak tennivalói, de azok nem jelentenek kihívást, nem adnak örömet a számára.
A kiégés és a cselekvési éhség gyakran együtt jelentkezik
A kiégés egy ötlépcsős folyamat, általában a munkával kapcsolatban szokták emlegetni, de érintheti a párkapcsolatot, sportot, diétát vagy más tevékenységet is. A kiégés első két állomása pozitívnak tűnhet. Az első jel a túllelkesedés – ilyenkor a személy csak a számára pozitív dolgokat látja, és figyelmen kívül hagyja a számára nem vállalható részleteket. A második lépcsőfok a túlazonosulás, amikor más, addig fontos tevékenységeket rendelünk alá az újnak.
A harmadik szakasz a stagnálás, amikor a személy úgy érzi, nem fejlődik, és egyre kevesebb kreativitással fordul az adott terület felé, sémák szerint old meg feladatokat. Párkapcsolatban ez úgy jelentkezhet, hogy például csak várja, hogy az élmények megtörténjenek vele, de nem tesz érte semmit.
A negyedik szakasz a frusztráció, amikor a személy úgy érzi, hogy visszafordíthatatlanul elakadt. Párkapcsolatban ezt úgy élik meg, hogy már nem mennek a dolgok olyan gördülékenyen, mint korábban, kevesebb az örömforrás, a közös élmény.
Ezt követően jön az ötödik szakasz, a teljes kiégés, apátia, kiábrándultság, fásultság, kapcsolatban például az ellentétek felnagyítása.
Kiégés a diétában
Sokak számára ismerős lehet az egy-egy új módszer iránti kezdeti lelkesedés, dömpingszerű életmód-változtatási program, amikor mást és máskor eszik az érintett, és beleveti magát a mozgásba. Nem figyel arra, jók-e neki a szokatlan ételek, pozitívan hatnak-e teste működésére, csak vakon követi az előírásokat. Aztán elérkezik az a pont, amikor a befektetett idő, energia és pénz nem áll arányban az elért eredményekkel.
Ezt követheti a frusztráció, amely a súly lassú csökkenéséből és az új életmód korábbitól való eltéréséből is adódik. Ezt aztán evéssel kezdi oldani a problémával küzdő ember, ami súlygyarapodáshoz vezethet. Ennek a következménye lehet az apátia, amikor az egyén már nem hisz semmiben, sem módszerekben, sem önmagában, úgy érzi, mindegy mit tesz, annak úgy sincs hatása a saját életében.
Ilyenkor a kiégési folyamat második szakaszában, a tehetetlenségérzéssel párhuzamosan jelenik meg a cselekvési éhség. Előfordul persze olyan is, hogy egyes embereknek a testsúllyal vívott küzdelem ad állandó programot, és visz rendszert, célokat a hétköznapjaiba.
"Mindegyikünknek megvan a maga hegye, amit meg kell másznia"
A tesztcsoport tagjai ezúttal a cselekvéséhség témakörét dolgozták fel egy kérdéssorra válaszolva. A kérdések között szerepelt, hogy mondtak-e le programot azért, mert kövérnek érezték magukat, hogy a heti feladataik közül melyek azok, amelyeket örömmel, melyek azok amelyeket rutinszerűen és melyek azok, amelyeket kifejezetten negatív érzésekkel végeznek el. Válaszoltak arra is, mi jelentene most kihívást az életükben, milyen sikerélmények érték őket az utóbbi három hónapban, milyen szakaszokra osztható a párkapcsolatuk, illetve hogy életük bármely területén kiszolgáltatottnak érzik-e magukat. Íme, néhány a válaszok közül:
- A helyi strandra nem megyek szívesen.
- Ha olyan helyre hívtak, ahol sok a régi ismerős, inkább lemondtam a programot. Új helyen nem zavar a súlyom, mert ott már ekkorának ismernek meg.
- Ha végiggondolom, csak egyetlen dolgot csinálok örömmel: unokázom.
- Minden olyan dolgot örömmel végzek, aminek látható eredménye van, lehet az éppen a takarítás vagy mosás is.
- Az okoz örömet, ami alkotás, ami kihívás.
- Rutin az adminisztráció, a háztartási munka.
- Gyűlölöm a vasalást.
- Kifejezetten dühít, ha más nem végzi el a feladatát, és azt nekem kell megcsinálnom.
- Éppen most vagyok túl egy vizsgán, most nem vágyom kihívásokra.
- Kihívás a tanítás, a tudományos publikáció, a vállalkozóvá válás.
- Most a magammal való foglalkozás jelent kihívást.
- Sikerélmény? Ha sikerül jól beosztanom egy napomat.
- Már legalább olyan jó húslevest főzök, mint az anyukám.
- Sok minden mögöttünk van a párommal, most keressük, mire megyünk ketten.
- Mindegyikünknek megvan a maga hegye, amit meg kell másznia.
- Gyakorlatilag be tudnám fejezni a mondatait.
- Anyagilag éreztem magam kiszolgáltatottnak.
- Bizonyos munkahelyi szituációkban vagyok kiszolgáltatott.
- A betegségem miatt voltam kiszolgáltatott.
- A régi munkahelyemen kiszolgáltatatott voltam, de kimunkáltam egy eszköztárat, hogy soha többé ne legyek az.
A cselekvéséhség mögött önbizalomhiány, döntésképtelenség, konfliktuskerülés is állhat
– Szeretném, ha mindenki előtt világossá válna, hogy a cselekvési éhség hátterében számos olyan egyénen belüli pszichológiai tényező állhat, amelyek gátolják magát a cselekvést. Ilyen az önbizalomhiány, a kiszolgáltatottság-érzés, a döntésképtelenség, a félelem a felelősségvállalástól, az önismeret hiánya, kudarckerülés, a kiégés és a tehetetlenségérzés – hangzottak el a tesztcsoportban Lukács Liza sorai.
Az ismétlődő negatív tapasztalatok elvezethetnek ahhoz az állapothoz, amikor az egyén úgy érzi, hogy „nekem ez úgysem fog sikerülni”. Aki pedig fél a kudarctól, csak olyan helyzetekbe megy bele, ahol nem érheti csalódás, ahol könnyű a feladat, ezzel azonban alábecsüli magát. A másik véglet, hogy olyan magasra teszi a mércét, ahol már nem „ciki” kudarcot vallani. Így azonban sikerélményt sem szerez, és nem tudja a képességeihez igazítani a feladatot. Pedig a siker valódi átélése vezethet el az önbizalom kialakulása szempontjából a legfontosabb élményhez: örülj annak, aki vagy!
