Helyi hír – A csabai polgármester javaslata
Sajnos nagyon kevesen vettek részt a vármegye törvényhatósági bizottságának negyedik közgyűlésén, ennek ellenére a Körösvidék részletes beszámolót adott az eseményről. A főispán, Dr. Brandt Vilmos pontosan kilenc órakor nyitotta meg a gyűlést.
A napirendi pontok tárgyalása K. Schiffert József javaslatának előterjesztésével kezdődött. A szöveg szerint „a törvényhatósági bizottság mély felháborodással veszi tudomásul, hogy a közszeretetben álló alispán ellen legutóbb több feljelentést tettek”. A bizottság tiltakozott a vádak ellen. Almády László mindezt kevésnek találta. Szerinte a bizottságnak egyenesen követelnie kellene, „hogy ha az alispán rágalmazója tisztviselő, akkor könyörtelenül induljon meg ellene azonnal a fegyelmi eljárás”. Mindezeket követően a vádlott, Dr. Damiel Sándor is szólásra emelkedett. Kijelentette, hogy nagyon meglepte a feljelentés, mert úgy érzi, hogy mindent megtett a vármegye érdekeiért, de „az utolsó félévben áskálódás és aknamunka folyik ellene”. Végezetül megköszönte a bizottság mellette történő kiállását; szavait taps köszöntötte. A következőkben a gyulai polgármester emelkedett szólásra. Hálát adott az illetékeseknek, hogy „a most államosítás alatt álló vármegyei közkórházat megalapították és nagygyá tették”. Arra kérte a főispánt, hogy segítsen Gyulának a Szeged felé történő jobb vonatközlekedés kialakítása miatt. A megszólított válaszában kiemelte, hogy „a napokban tárgyalt Horánszky Dezső képviselővel, a MÁV igazgatójának testvéröccsével a Hódmezővásárhely felől érkező reggeli vonatnak Gyulára való csatlakoztatása érdekében és Ígéretet kapott arra, hogy a vármegye közönségének ez irányú óhajtása legkésőbb január 20-ig teljesül”. A következő ügyben viszont vita alakult ki az addig nagy egyetértésben lévők között. A vendéglők, kocsmák, kávéházak és mulatók nyitvatartási idejének meghatározása következett. Itt emelkedett felszólalásra Dr. Berthóty István Békéscsaba polgármestere. Véleménye szerint igaz, hogy anyagilag rosszul járnának a tulajdonosok, de a szabályozást végre kell hajtani, „ha azt valami magasabb, fontos közérdek kivánná”. Azt is elmondta, hogy Békéscsabán nem kellene szabályozni a zárótát, hiszen a nagy átmenő forgalom miatt ott mindig szükség van nyitvatartó helyekre. Javaslatát a bizottság elfogadta. Az ülés végén kisebb ügyek tárgyalása következett, mely a késő délutáni órákig zajlott.
Helyi hír – Békés a város, de néha erőszakos
Tragédia történt Jaminában 1922. december 16-án, mely esetről a Körösvidék kedden tájékoztatta olvasóit. Az írásból kiderült, hogy szombat este két társaság békésen beszélgetett és iszogatott az „Erzsébethelyi Fogyasztási Szövetkezet korcsmájában”. A fiatalok között volt ifj. Ábrahám Márton 27 éves zenész és Zsibrita János 26 éves napszámos is. A kocsma éjjel kettőkor bezárt és a két társaság elindult hazafelé.
Az utcán azonban, nem tudni, hogy miért, a két megnevezett jaminai lakos között heves szóváltás kerekedett. Az éppen jelenlévő ügyeletes rendőr felszólította őket, hogy hagyják abba a veszekedést és térjenek haza. A felszólítása a társaság két irányba távozott. Sajnos mindezek után „Zsibrita, — aki különben is verekedős és izgága természetéről volt ismeretes tanuk állítása szerint, — nem nyugodott bele ugylátszik a dolog ilyen elintézésébe, hanem a másik társaság után sietett és ismét belekötött Ábrahámba, akit arcul is ütött”. A két fiatal tehát összeverekedett, mindketten a földre kerültek. Ekkor Ábrahám szorongatott helyzetében elővette zsebkését többször is megszúrta ellenfelét. A megsebesített Zsibrita még pár házzal továbbotorkált, majd összeesett és meghalt. A szemtanúk azonnal értesítették a csabai rendőrséget, „ahonnan Madarassy Pál központi ügyeletes r. fogalmazó és dr. Vass Vilmos rendőrorvos szállt ki a helyszínre”. Az orvos sajnos csak a halál beálltát tudta megállapítani, nem tudott segíteni Zsibrita Jánoson. A rendőr kihallgatta a jelenlévőket, akik „egybehangzóan mind azt vallották, hogy bár mindketten ittas állapotban voltak, a gyilkosság előidézője Zsibrita, aki egyébként, mint már emiitettük, nagyon házsártos és kötekedő természetű volt”. Becsületére legyen mondva, önként és azonnal jelentkezett a rendőrségen, ahol letartóztatták és átkísérték a bíróságra.
Szó szerint – Hadiárvák karácsonya
„Már csak napok választanak el a legszebb ünneptől, az örömteljes karácsonytól. Apró gyermekfejekben csillogó, angyalkás álmok motoszkálnak. Apró, párnás fehér kacsók levélkéket irnak a Jézuskának. Havas tájakra boruló csillagos égből fehér éjszakákon boldog gyermekévek legszebb meséje száll le s szövődik aranyos angyalhajból puha ágyacskában elpihenő jógyermekek szempillájára.
S én ma a városi népjóléti hivatal folyosóján két siró kisleánnyal találkoztam. Kék szeme, szöszke haja és hidegtől kicsípett piros arcocskája volt mindkettőnek. Lábukon elnyűtt, nagy rossz papucs, meg rongyok — és sir a két kis didergő, rongyos árva, mint dermedt madárkák kocogó, zúzmarás, jeges faágon. Nagyon meghatott a bánatuk. Megsimogattam könnyes arcukat és kikérdeztem őket. Egyik hét éves, a másik 10. Mindketten hadiárvák. Gondos, kenyérkereső apjukat elvitte a gránát. Egyiké a Doberdón maradt, a másikét Szibéria nyelte el. Vannak testvérkéik is. Édesanyjuk beteges. Egyiké — a nagyobbocskáé — kétoldali tüdőcsucshuruttal küzködik. Ide azért jöttek, hogy a szegénygyermekek felruházása során cipőt kapjanak, ami bemelegítse fagyos lábacskáikat. Hetek óta iskolába sem járhatnak, mert — télen nem lehet mezítláb iskolába járni. A szeretet adományokból azonban nekik már nem jutott. Sok kis didergő árva járt már ott előttük. És még sok kis rongyos árva sírdogál ugy, mint ők . . . Még sok kis árva, akiknek többé sohasem jön haza az édesapjuk s akiknek a Jézuska nem hoz semmit . . . semmit . . . még apró, meleg cipőcskét sem. ... Az a gyufaárus kisleány jutott eszembe, akiről olyan megható karácsonyi történetet olvastam valamikor régen, egyik angyalhozta meséskönyvemben . . . Azután örökre elnémult, fagyostekintetü, vérfoltosruháju magyar családapák jutottak eszembe, akiket messzi idegenben gránátszántotta vad hegyek között hantoltunk el egy szomorú karácsonyéjszakán…Olyan szelíden, alázatosan kér a két kis didergő hadiárva könynyes tekintete . . . ugy követ, ugy rámtapad mindenütt . . . Adjunk nekik. Pénzt, vagy kopottas cipőcskét. A könyörületes szivek koronáit összegyűjtjük és karácsonyra kioltjuk két kis ártatlanul szenvedő gyermekszív nehéz bánatát. Adományokat átvesz és nyugtáz a „Körösvidék". (m. d.)”
Kommentár nélkül
Forrás:
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1922_10-12/?pg=284&layout=s
