Verekedő egerészölyvek, a vízen futó szárcsa, a földből gilisztát kihúzó feketerigó vagy az egeret nyelő fülesbagoly kompozíciója – egy pár azon ritka kiállított darabok közül, melyeket megtekinthetnek az érdeklődők a Körösvölgyi Állatparkban.
Körömi Krisztina, látogatóközpont-vezető kiemelte, a kiállításnak fontos természet- és állatvédelmi szerepe is van.
Fotó: behir.hu
- Gyakorlatilag a célunk ezzel a kiállítással, az az, hogy bemutassuk a látogatóknak azokat az emberi ártalmakat, amelyek miatt élőlények százai, sőt ezrei pusztulnak el. Itt minden állatcsont csoda, mert bár mindegyik úgy került ide, hogy ilyen sajnálatos módon pusztult el, így a tudományos kutatást és kiállítást tudja szolgálni - fogalmazott a látogatóközpont-vezető.
Albert Krisztián és a tollászkodó daru (forrás: Körösvölgyi Állatpark)
A kiállított koncepciók és csontok Albert Krisztián háromszoros világbajnok preparátor keze munkáját dicséri, melyet dr. Tóth Csaba amatőr természetfotós munkái tesznek teljes egésszé.
A tárlatot úgy alakították ki, hogy az ne csak a felnőtt, hanem a gyermek korosztály számára is érdekes és szórakoztató legyen.
- Úgy próbáltuk öszerani a kiállítást, hogy a család minden tagja érdekességre találhasson benne. Látványban már maga a kiállítás is megragad felnőttet, gyermeket egy aránt, de kialakítottunk egy gyerek játszósarkot is, ahol csont tapogató, csontos kódfejtők és kirakók várják majd az apróságokat - fejtette ki Körömi Krisztina.
Fotó: behir.hu
A kiállítást május 1-től 14 órától látogatható az állatparki belépőjegy megváltásával, előzetes bejelentkezés csak csoportoknak kötelező.