Nemzetközi hír – Felszállt a fehér füst
Ahogy előző cikkünkben beszámoltunk róla, 1922-ben hamar döntés született és a „világ katholikusainak nagy megnyugvására a konkláve ötödik napja meghozta a döntést és immár ismét van feje a katholikus egyháznak”. A pápai tiara Achille Ratti fejére került, aki a XI. Piusz nevet vette fel.
A Körösvidék szerint a békülékeny pápára utaló névválasztás azt jelezte, hogy „a világ gyűlölködő, felfordult forgatagában Róma lesz az egyetlen fix pont, az egyetlen hely, ahonnan az igazi krisztusi szeretet melege sugárzik szét az egész bűnös világra”. Nem volt mindegy, hogy ki ült ekkor a pápai trónon. Ne feledjük, hogy egy szörnyű háború, forradalmak tragédiái után olyan vezető kellett, aki békét tud teremteni az egész világon. A csabai lap szerint az új lelki vezető alkalmas erre a feladatra, ezt XI. Piusz rövid életrajzának bemutatásával próbálták meg igazolni. Ebből kiderült, hogy az 1922-ben 65 éves pápa Milánóhoz közel született és „rövid lelkipásztori működés után a tudományos pályára lépett”. Dolgozott a milánói Ambrosiana könyvtárban, ahol nagy megbecsülésnek örvendett. Ezt követően a milánói Szent Ambrus székesegyház kanonokja lett. 1914-ben pedig a vatikáni könyvtár vezetőjének nevezték ki, „s igen nagy része van abban, hogy a vatikáni könyvtár roppant gazdag anyaga a tudományos kutatás számára hozzáférhetővé vált”. Ratti akkor került a világ figyelmének központjába, amikor egy igen kényes diplomáciai feladattal bízták meg. 1918-ban, amikor is a központi hatalmak elérkezettnek látták az időt, hogy Lengyelország kinyilvánítsa függetlenségét, a Vatikán őt küldte oda a pápa teljhatalmú képviselőjének. Varsóban volt tehát akkor is, amikor a központi hatalmak veresége után a szovjet hadsereg a lengyel főváros előtt állt, hogy elfoglalják. Ő volt az egyetlen külföldi diplomata, aki a helyén maradt! Ezzel természetesen nemcsak a pápa, hanem az egész lengyel nép tiszteletét kivívta. 1921 decemberében lett a bíborosok testületének tagja, ahol ő volt a legfiatalabb. Kora ellenére választották vezetővé, ami „a pápai kormányzat egyik dicső, uj korszakát jelenti”.
Szó szerint – Gunyoros levél Jaminából (oda-vissza)
„A mult év nyarán Jaminában, a Herkules-téglagyár telepén szenzációs leletre bukkantak ásás közben. Még a fővárosi lapok is foglalkoztak a dologgal. Napvilágra került ugyanis a cserépgyártásra alkalmas anyagból körülbelüi kétméternyi mélységben egy ősrégi — ugy mondják a hozzáértők, hogy helta-harcos teljesen ép csontváza. A tökéletes, szépformáju koponya mellett két oldalt a fülek táján színarany fülbevalók, egyszerű ötvös munka; minden fülbevalóban 4-4 értékes rubinkő, csiszolatlan, 3-4-5 szögű, amint a bányából kikerült.
A csontváz dereka körül ezüst öv, lábainál kőedény; szóval régészeti szempontból egy értékes lelet, mely bizonyítja, hogy Jaminában már évezredekkel ezelőtt kultura volt, dacára annak, hogy a városiak „sötétnek" szeretik föltüntetni. És mit tud egy ilyen kulturemlékkel szemben felmutatni a város?! Semmit! Legfeljebb egy — körgátat. Igaz, hogy egy kis csalódás ért bennünket a fölfedezés idejében. Mi azt hittük és ugy hirlett, hogy a Magyar Tudományos Akadémia több tagja fog lejönni a további kutatások megejtésére, de amint beszélik, a város intrikái miatt maradt el az a bizonyos látogatás, mert a tanács jelentésében az egész dolgot jelentéktelennek minősitette, nehogy Jaminának fejébe szálljon a dicsőség és még majd követelni merje mindazokat a közigazgatási, közegészségügyi s népjóléti intézményeket, melyeket eddig, minden városi képviselőjelölt beigért, de egyik sem hozott semmit, kivéve Varga E. András uramat, aki másfélévi szónoklás után kijárta a hidra való feljárót fából; de bár ne járta volna ki, mert az ember télen át majd a nyakat töri ki rajta. Azóta egészséges Varga uram, mert szidják mint a bokrot, mondván, hogy ha már megcsináltatta, tisztitassa is, különösen ha egy kis hó leesik.
Hát mélyen tisztelt város, most egy még nevezetesebb, úgynevezett irodalom történeti leletre bukkantunk, amellyel végérvényesen bebizonyítjuk kulturfölényünket a város felett. Megtaláltuk ugyanis a Jaminai tehénlegeltetö társulat jegyzőkönyvét, mely sokak szerint még a honfoglalás idejéből származik, lévén akkor a lakosság legnagyobb része állattenyésztő. Micsoda kifejezések! Mélyértelmü mondatok, ragyogó stilus. De mit is beszélek. Álljon itt a bizonyíték szóról-szóra: „Elnök üdvözölve a tagtársakat, aggodalmának ad kifejezést a Társulat léteért nemcsak azért, mivel többen elmaradással bénítják a Társulatot, de az Elnökséget a közérdekek harcában ha nem is feladással, de hátrálással vádolják; pedig az egyesülés összege soha nem kellett jobban, mint most s felteszi kétségbeesésében a kérdést, vájjon szükségesnek tartják továbra a Társulat fennállását vagy nem ? De a Társulat rehabllitással válaszol, az egyesület fennállása mellett foglal helyet s az Elnökségre vázolt indolentiát tréfálkozásnak, túlságos érzékenykedésnek tudatja be." stb. A többit le sem irom, mert még magasabb stílusban van megörökítve a Társulat válsága. Az eredeti Jegyzőkönyvet a Kultúrházban helyezzük el és ezennel tiltakozunk a „sötét" jelzó ellen, mert ahová a tudás szövétneke annyira bevilágított, hogy már száz évekkel ezelőtt ugy írtak, hogy a mai müveit ember sem érti meg, az nem lehet „sötét Jamina", hanem Erzsébethely gyár és társváros! (Fabula.)”
Három napot kellett várni a válaszra:
„Igen tisztelt Szerkesztő úr!
Bár sajnálom türelmét igénybevenni, kénytelen vagyok válaszolni arra a közleményre, amely a Körösvidék február 2-iki számában „Levél Jaminából" cimen jelent meg. A levél beküldője elsősorban dicséretet érdemel, mert bebizonyította, hogy akad legalább egy olyan polgára Békéscsabának, aki nagy gondot fordit arra, hogy miként viseli gondját a köznek a város tanácsa és képviselőtestülete. Ez szép dolog. Magam is megdicsérem a levélíró úriembert, csak egy megjegyzésem van számára: Ha még ilyen fajta bírálatokat akar irni, ne olyankor irja, amikor a feje tele van szeszgázzal, hanem ahelyett inkább ajánlom neki, hogy menjen el Csanádapácára és ottan vizesgázzal szedje tele a fejét. Akkor bizonyára sokkal helyesebben tud ítélkezni a város ügyei felett.
Ezzel nem akarom megsérteni, csak abból gondolom, hogy szeszesgázzal volt tele a feje, mert ő maga bizonyítja, amikor a nagyhidra vezető falépcsőre tesz megjegyzést. Tudja azt az egész Csaba, hogy a falépcső mellett van egy 160 centiméter széles jól kikövezett lejáró is, amely ugyanarra a járdára vezet, mint a lépcső. Ha tehát a levélíró úriember veszélyesnek találta a lépcsőt, akkor a sima lejárón sétálhatott volna le. De hiszen nem is kellene az utat mutatnom annak az úriembernek, hogy ha csanádapácai gázzal lett volna tele a feje. De mivel szeszgáz volt a fejében, akkoris veszedelmes lett volna hazamennie, hogyha négyméteres aszfaltjárda állt volna előtte, mert a szeszes-ember azon is orrabukik. Ezzel bezárom levelem. Mégegyszer felajánlom tanácsomat Kedves levélíró ur, ha mégegyszer irni akar, a fejét csakis csanádapácai gázzal töltse meg s ha még attól is ilyen össze-vissza szedett betűkből állítja ki levelét, akkor használja a békéscsabai ártézikut vizét, mivel az kevés gáztartalommal bir. Biztosra veszem, hogy abban az esetben nem lesznek téves tapasztalatai a városi tanácsról és a képviselőtestület működéséről. (Találdki kiirta.)”
Helyi hír – Lezajlott a februári közgyűlés
Zajlott az élet a békéscsabai Városházán 1922. február 6-án, amiről a Körösvidék másfél oldalon (!) keresztül számolt be olvasóinak. A tanácskozás tisztviselőválasztással kezdődött, amit Dr. Damiel Sándor vármegyei alispán vezetett le. Városi ügyésszé Dr. Margócsy Miklóst, a „nagygerendási orvosi állásra dr. Benedek Bélát, az erzsébethelyi orvosi állásra pedig dr. Kulcsár Sándort egyhangúlag, az irattárosi állásra Such Kálmánt szintén egyhangúlag választották meg”.
Mindezek után az alispán elköszönt és hangos éljenzés és taps kíséretében elhagyta a termet. A rendes városi közgyűlést Dr. Berthóty István polgármester nyitotta meg. Ő volt az, aki beszámolt az 1921. évi „népmozgalmi adatokról”. Ebből kiderült, hogy 1117 haláleset és 1499 szülés történt a városban az elmúlt évben, „a szaporodás tehát 382”. Ez az adat a világháborús évekkel összehasonlítva nagyon nagy javulást mutatott. Volt viszont egy döbbenetes tény a beszámolóban: 447 ötéven aluli gyermek halt meg Békéscsabán 1921-ben. Ezért is tartotta a polgármester nagyon fontosnak az amerikai Vöröskereszt békéscsabai ténykedését. A közbiztonság helyzete kedvezően alakult a településen, „súlyosabb személybiztonság ellenes cselekmények egyáltalában nem fordultak elő”. Mindezek után a csabai fürdőről volt szó, azon folyt a vita, hogy a közgyűlés hány emberrel akarja magát képviseltetni a „fürdőrészvénytársaság igazgatói sorába”. A csabai földigénylők problémájával folytatódott az ülés, Bohus M. György tette el azt a kérdést, hogy „számithatnak-e a békéscsabai földigénylők arra, hogy tényleg földhöz jutnak”. A polgármester minden érintettet megnyugtatott, hogy a város időben felmérte az igényeket és továbbította azokat. Gond volt a jaminai Bohn téglagyár ártézi kutjaival is. Darida Károly felszólalásában kiemelte, hogy a közgyűlés döntése értelmében a gyár számára előírták, hogy „az ártézikut vizét elsősorban a telepi munkásság ivóvizszükségletének fedezésére fordítsa, azonkívül építtessen haladéktalanul vezetéket, amely a környékbeli lakosság víz ellátására szolgáljon”. A gyárban található gépek számára csak az ez után feleslegessé váló vizet használhatták volna. Sajnos a valóságban nem egészen ez valósult meg. Berthóty válaszában megígérte, hogy haladéktalanul intézkedik az ügyben. A délutáni ülésen - többek között - szó esett a hatósági orvosok beteglátogatási díjairól. Ebben az ügyben a kisgazdák tiltakoztak a felemelt díj miatt és végül sikerült a díjat alacsonyabbra szorítaniuk. MÁV ügyben is vita kerekedett, ugyanis az „osztálymérnökség és a mérnöki lakások elhelyezésére a Máv. területet kér”. Hova építsék a lakásokat, mennyit kérjen a város a telekért? A vita azzal a döntéssel zárult, hogy a MÁV a Lenkei-Kinizsi utca sarkán álló területet díjtalanul kapja meg a várostól. A vendéglők bérletének megtárgyalása után a színház ügye került napirendre. Csáky András, a színház igazgatója azt kérte a várostól, hogy az idény további részére vállalja át az épület fűtési és világítási költségeit. A pénzügyi szakosztály részben támogatta a kérést: a februári-márciusi világítási költségekhez járult hozzá. Nem úgy Márkus Pál, aki felszólalásában támadta a színházat, hogy fűtetlen és az előadások is későn kezdődnek „az igazgató hibájából”. A képviselő még a sajtót is kioktatta, hogy hogyan kell kritikát írni. A polgármester vette védelmébe a társulatot azzal, hogy „a botrányt okozott tagot azonnal eltávolították a társulattól. Megállapítja, hogy az idén lényeges javulás van a színháznál”. Ezek ellenére a színház kérését elutasított a város. A maratoni hosszúságú közgyűlés este 8 órakor ért véget.
Kommentár nélkül
Forrás:
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1922_01-03/?pg=138&layout=s
