Négy napon keresztül ünneplik a matematikát Békéscsabán

2025. április 24. 15:45 | Gulyás Gergő

Csütörtöktől vasárnapig Békéscsaba ad otthont a harmincegyedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Magyar Matematikaversenynek. A megmérettetésre 220 középiskolás diák és 80 felkészítő pedagógus érkezett, az anyaországon kívül a környező országokból is többek között.

A rendezvény célja nemcsak a matematika iránti szeretet és tehetség ápolása, hanem a nemzeti összetartozás és a kulturális kapcsolatok elmélyítése is. Az esemény házigazdája és főszervezője a Békéscsabai Szakképzési Centrum Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikuma.

– Az iskola történetében mindig fontos volt a tantárgy gondozás, amikor lehetőségünk volt arra, hogy tehetünk valamit a matematika népszerűsítéséért, vagy azért, hogy minél többekhez jusson el a matematika bármilyen újabb ismerete, akkor rögtön éltünk ezekkel a lehetőségekkel. Amikor megérkezett a lehetőség, örömmel álltunk az élére, és kezdtünk neki a szervezésnek – fogalmazott Paláncz György, az intézmény igazgatója.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

Az első versenyt még 1992-ben rendezték meg a szlovákiai Komáromban azzal a céllal, hogy a környező országokban magyarul tanuló diákok is összemérhessék tudásukat a matematika területén. A rendezvény motorja minden évben a Bolyai János Matematikai Társulat, melynek elnöke elmondta, hogy ez a hagyomány már több mint 30 éve töretlen.

– Felváltva, hol valamelyik határon túli helyen, hol pedig Magyarország valamelyik városában rendezik meg ezt a versenyt. Most már 220 körül van a résztvevő diákok száma, tehát ez egy igen nagy méretű rendezvény, ami nemcsak arra ad lehetőséget, hogy a diákok beülnek a terembe és megoldják a matematika feladatokat, hanem több napon keresztül együtt vannak és így megélik a nemzet egységét – hangsúlyozta Pálfy Péter Pál, a társulat elnöke.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

Ez a verseny a magyar nyelvű matematika oktatás és tehetséggondozás legnagyobb eseménye, amely a verseny mellett lehetőséget ad a tanárok tapasztalatcseréjére is. A szervezésben végig komoly segítséget nyújtott az Óbudai Egyetem, melynek rektora kiemelte, műszaki felsőoktatási intézményként fontosak az ilyen típusú versenyek.

– A Békéscsabai Szakképzési Centrummal nagyon régóta kapcsolatban vagyunk, ennek megfelelően kötelességünknek tartottuk, hogy erőteljesebben szálljunk be a rendezvény támogatásába. Azok a problémák, amelyek elvonhatják a szakmáról a figyelmet, megoldódtak, így örömmel konstatáltam, hogy sikerült színvonalasan megszervezni a rendezvényt – fejtette ki Prof. Dr. Kovács Levente rektor.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

A verseny résztvevői a négy nap alatt nemcsak tudásukat mérhetik össze, hanem megismerkedhetnek Békés vármegye kulturális örökségével és vendégszerető közösségeivel is. A középiskolás diákok pénteken töltik ki a tesztfeladatokat, a verseny eredményhirdetését pedig vasárnap délelőtt tartják.

 
 
 

További programok »

Friss hírek

Győzött utolsó hazai mérkőzésén a Békés

A PV-CENTRAL Békési FKC 29–28-ra nyert a Ceglédi KK ellen a férfi kézilabda NB I/B utolsó előtti, 29. fordulójában, szombaton. Cifra Tibor csapata ezzel már biztos, hogy az 5. helynél már nem végez rosszabb pozícióban a szezon végén.
11:16
FEL