Álmodni szabad? Sőt megvalósítani is! – Ifjúsági ötletmaraton lesz Békéscsabán

2025. április 24. 16:00 | D. Nagy Bence

„Találjuk ki Békéscsabát!” címmel ifjúsági ötletversenyt, ún. hackatont szervez a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány és a Közös Pont Egyesület a városi önkormányzat támogatásával. A 12-25 éves korosztály együtt gondolkodását segítő program célja közösségi projektek megálmodása és megvalósításának támogatása.

A május 23-24-én esedékes programról a Liget Ifjúsági Tér Széchenyi ligeti főhadiszállásán tartott sajtótájékoztatót Zsótér Mária, a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány elnöke, Koszecz Sándor startup mentor, a Közös Pont Egyesület képviselője, valamint Varga Tamás alpolgármester.

 

Fotó: D. Nagy Bence/behir.hu

 

– A „Találjuk ki Békéscsabát” pénzdíjas ötletverseny alapja sem más, mint amit a Liget Ifjúsági Térben, illetve a Táliber alapítvánnyal évek óta csinálunk: a fiatalok bevonása a közös gondolkodásba és a képessé tételük a megvalósításra. Tíz évvel ezelőtt már zajlott a városban egy hasonló kezdeményezés – melyből például a Rongyoló Ifjúsági Fesztivál is kinőtte magát –, most is az a célunk, hogy a Békéscsabán tanuló fiatalok maguk tudjanak létrehozni közösségi folyamatokat, hiszen fontos, hogy alkotói legyenek mindannak, ami őket érinti, és ne csupán a fejük felett döntsenek – fogalmazott Zsótér Mária.

A kétnapos esemény startup-szerű projektek megálmodását célozza – nem véletlenül, hiszen innen, illetve az informatika világából származik a hackaton (hacking+maraton) kifejezés is. Az ötletek alakításában és majdani megvalósításában szakemberek segítik a versenyző csapatokat.

– Sokan gondolják úgy, hogy a fiatalok motiválatlanok és hogy nehéz kizökkenteni őket a komfortzónájukból. Ebben nagy szerepe van a tanult tehetetlenségnek is, ugyanakkor a felszín alatt igenis látható a motiváció. Ennek egyik kulcsa, hogy merjenek nagyot, de reálisat álmodni. Olyat, amelyet a legkisebb, az első  és megvalósítható lépésként tudnak kezelni. Mi csupán eszközöket adunk a fiatalok kezébe, hogy ők maguk fogalmazhassák meg ezeket a kis lépéseket: a folyamatban minden döntés az övék lesz – emelte ki Koszecz Sándor.

 

Fotó: D. Nagy Bence/behir.hu

 

A jelentkezők vagy egyedül, ötletgazdaként, vagy háromfős csoportként regisztrálhatnak a hackatonra, amelynek második napján szakmai zsűri dönt majd az első három helyezettnek járó 200, 150, illetve 100 ezer forint sorsáról.

– Rendkívül fontosnak tartjuk az önkormányzat részéről, hogy támogassuk a megszólított korosztályt: meghallgassuk az ötleteiket, és lehetőség szerint segítsük a megvalósítást is. A Garabonciás Napok tanulsága, hogy bár számos jó ötlet születik, de ezek nagy része nem jut el a megvalósításig. Itt azonban olyan szakértői segítséget kaphatnak, amely hosszú távon is megoldásokat hozhat – fogalmazott Varga Tamás.

Nevezni az esemény honlapján lehet, ahová a szervezők május 16-ig várják a jelentkezéseket.

 
 
 

További programok »

Friss hírek

Győzött utolsó hazai mérkőzésén a Békés

A PV-CENTRAL Békési FKC 29–28-ra nyert a Ceglédi KK ellen a férfi kézilabda NB I/B utolsó előtti, 29. fordulójában, szombaton. Cifra Tibor csapata ezzel már biztos, hogy az 5. helynél már nem végez rosszabb pozícióban a szezon végén.
11:16
FEL