Gyertyagyújtással és a már hagyománnyá vált munkavédelmi konferenciával emlékeztek a munkabalesetben elhunyt és megrokkant dolgozókra a Békés Vármegyei Kormányhivatal Beliczey termében, ahol az intézmény dolgozói és munkatársai mellett számos munkáltató és szolgáltató is képviseltette magát.
Az emléknapot először 1984. április 28-án a Kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete tartotta meg, azóta pedig világszintű eseménnyé nőtte ki magát, amelyet 2012 óta Magyarországon is hivatalos emléknappá nyilvánítottak.
A kormányhivatal főigazgatója kiemelte: ezek a konferenciák igen eredményesnek bizonyulnak az évek során.
– Nagy hangsúlyt fektetünk a prevencióra, a megelőzésre és erre hoztuk létre a Munkahelyek biztonsága csoportot. Ennek részeként a munkáltatókat, különböző szakterületeket bevonva próbálunk ajánlásokat megfogalmazni a munkaadók számára arra vonatkozóan, hogyan válhatnak biztonságosabbá a munkahelyek. Ennek az elmúlt időszakban számos fórum adott lehetőséget, írásos dokumentum is készült és a járásokba is eljutott a fórum – fogalmazott dr. Rákóczi Attila, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
Pántya Imre, a kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkabiztonsági Főosztályának vezetője elmondta, ez a nap minden évben hatalmas jelentőséggel bír a munkavédelem területeit illetően.
– Azt gondolom, hogy az emberi élet, az egészség az egyik legfontosabb, mely az alaptörvényben is rögzítve van. Mindenkinek joga van egy egészséges munkahelyhez és azt gondolom, ez az emléknap fel tudja hívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a munkabiztonság, az egészségvédelem – mondta a főosztályvezető.
A megemlékezést dr. Rákóczi Attila nyitotta meg köszöntőjével, majd egyperces néma főhajtás után meggyújtották a megemlékezés gyertyáját is. Ezt követően Petrovszki Imre munkavédelmi ellenőr előadásában a munkavédelmi hatóság ellenőrzési és balesetek tapasztalatairól hallhattak a jelenlévők, melyet számos további szakmai előadás követett.