"Karácsonykor könnyű szeretni, de mi van azokkal a sokszáz hétfőreggelekkel?" – teszi fel a költőit Parti Nagy Lajos az Angyal és vonóhorog című írásában. Karácsony ráadásul már elmúlt, január 1-jét pedig leginkább a gyászmunka első fázisával, a tagadással lehet jellemezni: igyekszünk ignorálni a rettenetes tényt, hogy megkezdődött egy újabb 365 napos ciklus.
De miért is érint minket érzékenyen az újév? Talán az "ünnepigény" szüli a csalódást? Arra gondolok, hogy az adventi-karácsonyi időszak – legyen bármennyire is értékvesztett – 2023-ban is bír(t) egy olyan megkapó erővel, amelyet még a konzumizmus sem tud teljesen kigyomlálni. A keresztény gyökereiről egyre inkább elfeledkező, sőt e gyökereket felszámolni kívánó európai kultúránk is nyomokban tartalmaz azért még némi szakrális igényt. Ezért élünk talán az ünnepek kifejezéssel is és teszünk úgy, mintha az óév búcsúztatása ünnep lenne. Persze számos népi hagyomány kapcsolódik az újév eljöveteléhez, a következő esztendő kihívásaira való testi-lelki felkészüléshez, de valljuk be, ma már ezek nem igazán releváns étoszok.
Az ünneplésben ugyanakkor benne kell, hogy legyen az öröm és egyfajta emelkedettség, amelyhez bizonyos rítusok tartoznak. Az ok nélküli ünneplés a mulatás (az ehhez tartozó szubhumán zenei műfaj pedig a mulatós), de míg mulatozni csak lehet, ünnepelni kellene is. Miért gondolom ezt? Mert a hiányt mindannyian érezzük. Van az emberben valamifajta génekbe kódolt igény arra, hogy bizonyos időszakokat, eseményeket egy másfajta lelkiállapotban éljen meg. (Nem más tudatállapotban!) És amikor ezt elmulasztja vagy egyszerűen nem tudja megélni valamely élethelyzet miatt, akkor jönnek a pótkarácsonyok és a még rettenetesebben hangzó pótszilveszterek. (Egy régi vicc szerint a pesti feketének van egy előnye, egy hátránya és egy titka: az előnye, hogy nincs benne pótkávé, a hátránya, hogy nincs benne kávé, a titka pedig, hogy akkor mégis mitől fekete. Illetve mire jó a citrom? Pótolni a citrompótlót.)
Egy dolog biztos: a következő évvel nem fogjuk tudni pótolni a mögöttünk hagyottat. Ebbe a tudatba a fogékonyabbak bele is tudnak betegedni, ilyenkor születnek tömeges diagnózisok a címben is említett kétoldali újévvel. Afelől nincs kétségem, hogy 2024 nemcsak kihívásokat fog tartalmazni (mekkora lózung!), de súlyos veszteségeket és veszélyeket is. Emellett pedig örömöt is, győzelmeket is. Egy dolgot biztosan nem hoz: pótidőt 2023-ra. Ennek tudatában kívánok őszintén boldogabb boldogat, újabb újat és évebb évet!
