Volt közgés városvédők a Közgében

2023. április 27. 08:07 | Such Tamás

Újabb állomáshoz ért a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület által megálmodott és tetők alá hozott Nevezetes iskoláink című sorozatának a harmadik etapja szerdán. Az egyesületi tagok ezúttal a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium (Közgé) hipermodern épületébe látogattak el.

Sági Krisztina, az iskola egyik igazgatóhelyettese köszöntőjében elmondta, a Keri, az intézmény jogelődje közel száz éve, 1926-ban kezdte meg világhírű pályafutását. Az iskola az elmúlt évtizedek alatt folyamatosan szinkronban volt az innovációval. Mármint képzési szinten azonnal reagált a kor újtásaira.

 

Sági Krisztina – Fotó: behirhu/Such Tamás

Sági Krisztina – Fotó: behirhu/Such Tamás

 

A kereskedelmi technikumból (Keri) idővel kereskedelmi és közgazdasági szakközépiskola (Közgé), majd külkereskedelmi, illetve két tanítási nyelvű iskola lett. (Szerencsére a Közgé rövidítés bő fél évszázada fennmaradt.)

Hozzátette, az intézmény Békés (vár)megyei és országos szinten évtizedek óta előkelő helyen áll. Az elmúlt esztendőben például országos szinten a pontszerző 6. helyen végzett. „Motiváltak, hajtósak” a diákok, akik az érettségit követően zömmel a Budapesti Corvinus Egyetemre, a Budapesti Gazdasági Egyetemre vagy a Szegedi Tudományegyetemre jelentkeznek.

Majd a „Hányan jártak ebbe az iskolába?” – kérdésre az érdeklődőknek legalább a fele jelentkezett.

 

Kmetykó János – Fotó: behirhu/Such Tamás

Kmetykó János – Fotó: behirhu/Such Tamás

 

Kmetykó János békéscsabai építész, az iskola tervezője elmesélte, ideérkezése előtt egy bő órán keresztül szörfözött az iskola Facebook-oldalán. Örömmel konstatálta, hogy milyen hihetetlenül aktív, érdeklődő diákok járnak a Közgébe.

Hozzáfűzte, a város 2005-ben nyerte el a pályázatot a felújításra. A jelenlegi, 5000 négyzetméternyi összalapterületet négy helyszínről „komponálta” össze. Korábban a diákok a Justh Gyula utcai épületszárnyban (ez némileg átalakítva még ma is létezik), a régi munkásőrség épületében, a mai iskola helyén lévő Szeberényi házban és a régi, Andrássy úti járásbíróság (manapság Ibsen ház névre hallgat) ingatlanában tanultak.

– Nálam a tervezés úgy működik – folytatta –, hogy először mindig bejárom a környezetet, amellyel hamarosan azonosulok; itt két hétig bóklásztam. A környéken – leszámítva a szemben lévő IKV-s házat – szinte csak földszintes házak vannak, és sok-sok töprengés után született meg az a gondolat, hogy az iskolának többszintesnek kell lennie.

 

Galéria

 

Tisztában volt vele, hogyha a könyvtár egy tanteremnyi területet kapna, akkor teljesen jellegtelen lenne a funkciója. Így egy remek ötletnek köszönhetően egy félemeletnyi ívelt területet kapott az aula második szintjén.

Végül Hugyeczné Krnács Katalin (egy másik) igazgatóhelyettes vezette körbe a szenior közgéseket.

További programok »

Kultúra

Azért a víz az úr, de mi lesz, ha egyszer elvesztjük az urunkat?

Az öntözés szerepének felértékelődése a gazdálkodásban címmel tartott hétfő este előadást Szűcs Gergely kertészmérnök, a Lencsési Közösségi Házban. A Mohácsy Mátyás Kertbarát Kör által szervezett esemény, a közösségi ház októberi 100+1 progamfolyamának szerves része volt.
12:53
FEL