31 éve avatták fel a Közgé Széchenyi szobrát

2022. január 13. 18:58 | Such Tamás

A rendszerváltást után követő ikoncserés időszak a Sebes György Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola (az emberarcú szocializmusban így hívták a Közgét) névadójának a kommutációját is magával hozta.

– A spanyol polgárháborúban (1936‒1939), a katalóniai Léridánál 1938-ban (25 évesen!) a köztársaságiak oldalán ‒ bajtársi mentés során ‒ elesett Sebes György neve a második szavazási hullám után lekerült a listáról. Így aztán a közgazdasági kötődésű gróf Széchenyi István lett a Közgé névadója – meséli dr. Domokos Tamás, az iskola egykori pedagógusa.

 

Dr. Domokos Tamás – Forrás: Magyar Malakológiai Társaság

Dr. Domokos Tamás – Forrás: Magyar Malakológiai Társaság

 

Hozzáfűzi, tekintettel arra, hogy Békéscsaba még nem büszkélkedhetett a legnagyobb magyar szobrával, Piller Sándorban, az iskola igazgatójában felmerült a szoborállítás gondolata.

– Így aztán 1990 tavaszán ‒ tájékozódást követően ‒ Piller Sándor, Csepelényi Attila és jómagam, Abonytól bő tíz kilométerre lévő Újszilvásra utaztunk, hogy megtekintsük az ottani Széchenyi István Általános Iskola előtt álló Kampfl József Széchényi István mészkőszobrát – teszi hozzá.

 

Széchenyi szobor a Közgé udvarán

Az 1991 októberében a Közgé udvarán felavatott Széchenyi mellszobor az 1.B osztály tanulóival – Forrás: dr. Domokos Tamás

 

Elmondta, a szobor megtekintésekor az elfogadásra három igen esett, így aztán 1991 októberében szoboravatásra került sor. Az újszilvási Kampfl-féle szobor bronz másolata az iskola egykori udvarát nem sokáig uralta, hiszen 2006-ban, amikor az iskola átkerült a Justh Gyula‒Irányi utca sarkára, a szobor az új épület udvarára költözött.

 

A Széchenyi pihenő és elárvult kőfülkéje 2021-ben – Forrás: dr. Domokos Tamás

A Széchenyi pihenő és elárvult kőfülkéje 2021-ben – Forrás: dr. Domokos Tamás

 

‒ A fővárosi Széchenyi pihenő hegybe vágott Széchenyi pihenő fülkéjében található Strobl Alajos szobrot két alkalommal is  ellopták: 1900-ban és 1995-ben. Az 1900-as évi eltűnést követően az osztrák nyomozóknak sikerült Bécsben az északi pályaudvaron a szobor nyomára akadni. Vissza is került a helyére. 1995-ben ismét hűlt helyét találták a 130 kg-os szobornak. Ez alkalommal nem sikerült megtalálni, így aztán másolattal kellet azt pótólni. A probléma a békéscsabai Széchenyi szobor újraöntésével oldódott meg. Elővigyázatosságból a 2003. évi pótlást nem a fülkéjében, hanem egy jó látható helyre, a kilátó épülete elé, egy új posztamensre helyezték el. A „habent sua fata libelli” (a könyveknek is megvan a maguk sorsa) analógiájára elmondhatjuk: „habent sua fata statuae” (a szobroknak is megvan a maguk sorsa) – mondja.

***

Az elmúlt év szeptemberében a Közgé kollégiumában felavatták Széchenyi István szobrát. Az alkotás Boros Péter szobrászművész, az intézmény egyik tanára nevéhez fűződik.

Mucsi Balázs, Boros Péter, Paláncz György és Herczeg Tamás avatta fel a Közgé kollégiumában Széchenyi mellszobrát – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Mucsi Balázs, Boros Péter, Paláncz György és Herczeg Tamás avatta fel a Közgé kollégiumában Széchenyi mellszobrát – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

További programok »

FEL