Volt egyszer egy Sigma zenekar

Elmondása szerint évek óta érlelődött benne az a gondolat, hogy illő lenne, méltóképpen főt hajtani Békéscsaba egyik kulturális-muzikális intézménye előtt. Természetesen van egy jó nagy zsák elfogultság is benne, ugyanis az 1993-ban elhunyt édesapja, Jenő bácsi volt a csapat alapító-szaxofonosa.

Az együttes leánykori neve Kaposvári-zenekar volt, mint ahogy annak idején kishazánkban sok-sok egyesület, a vezetője családnevét viselte: Benkó, Bergendy, Illés, Hobo. Ez a formáció már 1959-ben pulzált, először, mint ötórai tea zenekar.

Apám még az érettségije előtti napon is zenélt – meséli Kaposvári Laci –, majd másnap kitűnőre maturált a Vízműben. Amúgy a bandában majdnem mindenki vízműs volt.

Az emléktábla stílszerűen a művközpont falára került, hiszen a Sigma a „Bala” égisze alatt futott; az első próbák ott zajlottak, persze a laza 53 esztendő alatt több helyszínre is átcuccoltak.

Az állami dotációra pedig szükség volt, mert akkoriban egy dögös cső (fúvós hangszer), egy fizetés 10-15-szörösébe került. (Később Jenő bácsi a Selmer MARK VI-osát már Kegye Jánostól, a hazai jazz egyik klasszisától vásárolta.)

Kezdetben tánczenét játszottak, majdan, ahogy szinte senkit, őket sem kímélte meg a liverpooli gombafejűek szédültsége: kevesebb és smirglisebb akkordokat kezdtek megfogalmazni a beatre egyre kiéhezettebb csabai fiatalok számára. (1967-ben nyertek először Aranydiplomát.)

Majdan ahogy egyre progresszívebb lett a popzene, úgy fejlődtek ők is, mi több, a következő évtizedben visszakanyarodtak a jazzesebb motívumokhoz. Közben 1975-ban Váczi Gábor lett a zenekarvezető; Jenő bácsi azonban továbbra is fogta a csapat kezét.

A milyen volt Sigma-gyereknek lenni? – nagyívűmre Laci elmondja, Istenként néztek a szüleikre…

A legjobban mindig az ifiházban megrendezett „A” osztályos táncversenyeket szerettem – folytatja –, amelyeket mindig Nyíri Marika néni és Antal Imre vezetett. Azoknak a rendezvényeknek varázsuk volt: gyönyörűek voltak a nők, elegánsak a férfiak. És a Sigma, naná, hogy élőben kísérte a táncosokat; egyébként nem is tudom, hogy mi a pláne ma abban, hogy egy adatrögzítőről szól a zene?

A ’90-es évek elején – teszi hozzá –, amikor a hétvégenként a barátaimmal összejöttünk, többször megkértük Apámat, hogy játsszon nekünk. És olyankor az Öreg mindig lekísérte az általunk hallgatott muzsikát, amely nyilván nem a KFT Afrikája volt, hanem annál egy kicsit komolyabb.

Az emléktáblával elsősorban az Apám zenekara előtt tisztelegtem – mondja –, miközben ez a zenekar nem az Apámról szólt, hanem azokról az emberekről, akik végig, ezalatt az 50 év alatt ott játszottak.

A teljesség igénye nélkül álljon itt az aranycsapat: Feigl Miklós (Fifi), Kaposvári Jenő, Leszkó Pál, Nagy Lajos, Tomka Attila, Váczi Gábor, Várfalvi Géza, valamint Arató Kata, Gubucz Katalin és Veress Erzsi.

Marci

***

Kaposvári Jenő polgári foglalkozása építész volt. Az 1985-ös Év Lakóháza díj első helyezettje és a Pro Urbe díj mellett, 2008-ban posztumusz Békéscsaba Kultúrájáért kitűntetést is kapott a Sigma zenekar tagjaival együtt, amelyet a néhai alpolgármester, Köles István terjesztette fel a zenekar tagjait.