Vízilabda: Bajnoki rajt előtti felmérő Szlovákiában

2017. szeptember 23. 07:03 | behir.hu

Már két hónapja megkezdték a csabai pólós csapatok a felkészülést a rövidesen kezdődő bajnoki szezonra. Legkorábban a felnőtt OB I B-s együttes kezdi meg a pontvadászatot, alig egy hét múlva már vízbe csobbannak a KSI ellen. Ezt megelőzően egy rangos nemzetközi tornán igyekszik felmérni a csapat, és újdonsült vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf, mire is jutottak az eltelt időszakban - közölte a klub hivatalos honlapja.

A felnőtt csapat péntek délelőtt útra kelt, mintegy 450 kilométer vár rájuk, ugyanis a szlovákiai Nováky (Nyitranovák) az úti cél. Ebben a Privigye melletti húszezres, iparáról és intenzív vízilabda életéről ismert kisvárosban rendezik meg a négycsapatos Novaky Cup 2017 elnevezésű nemzetközi tornát, amelyen három nemzet vonultatja fel csapatait. Mégpedig a házigazda KVP Nováky, az ugyancsak szlovák SK Hornets Kosice (Kassa), a lengyel felnőtt válogatott, és a Swietelsky-Békéscsaba.

A házigazdákról azt kell tudni, hogy a szlovák élvonal egyik meghatározó, sokszoros bajnok csapata, miként a kassaiak is a szomszédos ország egyik legerősebb alakulata - kezdte dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. - A lengyel válogatott is sokat erősödött az elmúlt években, szeretnének a tizenhatos világelitbe bekerülni, nekik is ez egy felmérő lesz a nagy selejtezősorozat előtt.

 

- Miért éppen Szlovákiában méred fel, hogyan is sikerült a felkészülési időszak?

 

- Tehettük volna itthon is, hiszen lett volna alkalmunk akár valamelyik alföldi tornán részt vennünk, de két oka is van a választásunknak. Az egyik, hogy ismeretlen, más kultúrájú csapatok ellen mérhetem fel a csapatot. Másrészt: így hosszabb távon „vagyunk összezárva”, ami a csapatépítés, az összetartás, a mentális erőfelmérés miatt hasznos lehet.

 

- Hány mérkőzést játszik a gárda Novákyban?

 

- A négycsapatos torna körmérkőzéses, ami azt jelenti, hogy három találkozó vár ránk. De a szombat-vasárnapi eseményt megelőző napon, még pénteken este is játszunk egy felkészülési mérkőzést a házigazdákkal. Ahogy az ellenfelekből is látszik, egy színvonalas, erős felkészülési tornán veszünk részt, amely reményeink szerint jól fogja szolgálni a ráhangolódást a bajnoki rajtra.

 

- Milyen eredménnyel lennél elégedett a szlovákiai tornán?

 

- Lehet, hogy furcsán hangzik, de már három szoros vereség esetén is elégedett lennék. Egyrészt azért, mert végül is első osztályú csapatokkal vesszük fel a küzdelmet, továbbá egy nemzeti válogatottal. Másrészt számunkra most nem is az eredményesség a legfontosabb, hanem az, hogy felmérhessem: a nyáron tanultak és gyakoroltak hogyan köszönnek vissza.

 

A torna programja:

Szeptember 23., szombat 9.00 óra: KVP Nováky (szlovák)—Lengyelország 10.30: Swietelsky-Békéscsaba—SK Hornets Kosice (szlovák). 17.30: KVP Nováky—SK Hornets Kosice. 19.00: Swietelsky-Békéscsaba— Lengyelország. Szeptember 24., vasárnap, 9.00: SK Hornets Kosice— Lengyelország. 10.30: KVP Nováky—Swietelsky-Békéscsaba. 11.45: eredményhirdetés.

További programok »

FEL