Veszteségesek az őszi gabonák

2023. augusztus 9. 18:55 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Befejeződött az őszi gabonák betakarítása Békés vármegyében. A tavalyi aszályos év után az idei csapadék sem segített a kiszáradt földeken, így sem az árpa, sem a búza nem hozta a várt minőséget és mennyiséget. Emellett az is nehezíti a gazdálkodók dolgát, hogy a jelenlegi hazai felvásárlási ár a fele a gabona világpiaci árának.

A telekgerendási Bagi Imre idén 20 hektárról aratott őszi búzát. Ő még a szerencsésebb gazdák közé tartozik, hiszen a minőséggel nem, inkább csak a mennyiséggel voltak problémái.

– Gyakorlatilag javító minőségű búzát sikerült termesztenem, és egy hat tonnás termésátlagom van hektáronként, ami úgy gondolom jónak mondható. Bár voltak jobb és gyengébb évek is, de a minőség most nagyon jónak mutatkozik, mert a gazdatársak nagyon sok takarmánynak való, sőt még takarmánynál gyengébb minőségű gabonát learattak. Most már csak az ár lesz a kérdés – mondta el Bagi Imre. A telekgerendási gazdálkodó hozzátette, hogy ő mindenképpen kivár az eladással, mert a magyar árak nem tükrözik a gabona világ tőzsdei árait. Úgy véli, ha most adná el a búzáját hektáronként 100-150 ezer forintos vesztesége lenne.

A Békés vármegyei gabonák már a raktárakban várják a sorsukat. Idén a búza beművelési költsége 400-450 ezer forint volt hektáronként, míg a termésátlag 5,2 tonna volt. Jelenleg az őszi búza tonnánkénti felvásárlási ára 60-65 ezer forint között mozog. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy a hazai gazdák legjobb esetben is 100-120 ezer forint veszteséget termeltek hektáronként földjeiken. Az őszi árpa is hasonló számokat mutat.

– Azok tudják átvészelni ezt az időszakot, akik az eredményes években tudtak tartalékot képezni. Azok a gazdák ki tudják várni az esetleges tavaszi magasabb áron történő értékesítést. Az ő esetükben egy nullát lehet prognosztizálni, vagy esetleg egy nagyon szerény jövedelmet – erről már Adamcsik László beszélt. A Csabai Raktárszövetkezet elnöke hozzátette, hogy a kialakult helyzetet az sem segíti, hogy a tavalyi aszályt követően a korábbi évekhez képest az őszi búza termőterülete 15 százalékkal, míg az őszi árpa termőterülete 20 százalékkal nőtt. Így az őszi gabonákból túlkínálat alakult ki.

További programok »

Gazdaság

Újra itt a madárinfluenza, elhullott vadludakban azonosították a vírust

A magas patogenitású madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Hajdú-Bihar és Fejér vármegyében elhullott nyári ludakból. A vírus újbóli megjelenése miatt a hatóság hangsúlyozza a járványvédelmi intézkedések szigorú és következetes betartásának fontosságát.
2024. október 3. 13:00
FEL