A magas önköltségi ár felemésztette a nyereséget a mezőgazdaságban

2023. november 29. 17:23 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A tavalyi történelmi aszály után idén a magas finanszírozási költségek, a rendkívül alacsony felvásárlási árak és a mezei pocok invázió vitte el a hasznot a szántóföldi növénykultúrákból. Az alap agrártámogatások is várhatóan a finanszírozási költségek fedezésére lesznek elegendőek. Bozó József, a NAK vármegyei alelnöke úgy fogalmazott: ebben az évben is a túlélés a cél a mezőgazdaságban.

Október elején, már a  kukorica betakarításának a közepén látszott, hogy Békés vármegyében jó minőségben és magas terméshozammal számolhatnak a gazdák, ugyanakkor a felvásárlási ár a tavalyi harmada, de legjobb esetben is csak a fele. Ez a szakemberek szerint azt jelenti, hogy kivéve a tavalyi történelmi aszályt, a sok éven át stabilan hasznot hozó kukorica is jó, ha az önköltségi árát kitermeli. Jelenleg ötezer forint a felvásárlási ára mázsánként.

– A kukorica jelenlegi mázsánkénti ötezer forintos felvásárlási ára nem biztos, hogy fedezi a termelés költségeit, mert az átlagosan idén 450-470 ezer forint volt hektáronként. Tehát olyan területeken, ahol 9 tonna hektáronkénti termés volt, még ott is 0-ás volt a jövedelmezőség – mondta el Adamcsik László, a Csabai Raktárszövetkezet elnöke. 

Az agráriumban dolgozó szakemberek szerint a tavaszi árak sem lesznek magasabbak, így a kukorica letárolása sem jelent megoldást. Emellett a búza és az árpa sem hozott idén hasznot a gazdáknak.

A Békés vármegyei földeken az idei nehézségek ellenére lezajlottak az őszi munkák és az őszi gabonát is elvetették.

– Szépen el lett vetve az őszi búza és árpa. Azonban ezeken a területeken a kelést követően – főleg az eső előtt – továbbra is fennáll pocokinvázió. Igaz, hogy művelt területekről van szó, de a táblák szélén és a fasoroknál nagyon sok a pocok. Most abban bízunk, hogy ezzel a hideg, esős időben megfáznak és elpusztulnak – mondta el Bozó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei Igazgatóság alelnöke. Hozzátette, ha idén sem lesz tartós fagy, akkor a mezei pockok még jobban elszaporodnak és hatalmas gondot okoznak majd a mezőgazdaságban.

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL