Az idei tavaszi időjárás komoly kihívások elé állította a mezőgazdaságot. A csapadékhiány és az aszály különösen a tavaszi vetésű növényeket sújtotta, de az áprilisi fagyok nyomai már a búzatáblákon is megfigyelhetők.
– A tavaszi időjárás rendkívül változékony volt, egyik nap napos, meleg idő volt, másnapra pedig fagypont alá csökkent a hőmérséklet. Ez súlyos károkat okozott a gyümölcsösökben. A búzánál kezdetben még nem látszott jelentős károsodás, de mára egyértelműen megmutatkoznak az időjárás következményei – mondta Bozó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei Igazgatóságának alelnöke. Kiemelte: a búzatermés szempontjából most következik a legkritikusabb időszak. Az árpa betakarítása ugyan már zajlik, de az első tapasztalatok alapján a termés jóval elmarad a várttól. – Kezdetben ígéretesnek tűnt a termés, de végül sok az apró, aszalt szem, így az árpa hektáronkénti hozama alacsonyabb lesz a reméltnél. Az árpa idén biztosan veszteséges lesz – tette hozzá.
A jelenlegi időjárási helyzet különösen aggasztó a napraforgó és a kukorica szempontjából is, mivel ezek a növények most vannak a fejlődés kulcsfontosságú szakaszában.
– A napraforgó és a kukorica szépen fejlődött eddig, sok helyen már térdig vagy derékig érnek a növények. Azonban most szükség lenne egy 100–200 milliméteres áztató esőre. Egy ilyen csapadék még képes lenne 2–3 méteresre növelni a növényeket, és elősegítené a kukoricacső megfelelő szemtelítődését – hangsúlyozta az alelnök.