Későn és kevés eső érkezett – veszteséges lesz a kukorica és a napraforgó

2025. július 19. 13:25 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A múlt heti eső nagyon hektikusan érkezett a vármegyébe. Volt ahol 40 mm feletti értékeket mértek, de olyan terület is akadt, ahol a 10 mm-t sem érte el a csapadék mennyisége. A szakemberek szerint a kukoricának és a napraforgónak is késő érkezett az égi áldás, bár az utóbbi kevésbé lesz veszteséges.

Békés vármegyében vannak olyan kukoricatáblák, amelyek már július első napjaira felsültek, ott az aszálykár-bejelentés enyhíthet majd minimálisan a károkon – fogalmazott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei Igazgatóságának alelnöke.  Hozzátette: Két és fél - három méteresnek kellene lennie a növényeknek, és legalább egy 30-40 centis csöveknek, amelyeknek most kellene telítődniük ugye július közepén – az ilyen növényekből lehet még valami, de sajnos a vármegye kukorica területének 70-80 százaléka ilyen.

Sok helyen csak derékig ér a kukorica és minden 3-4. növényen van értékelhető cső - mutatta be Bozó József. Az alelnök úgy fogalmazott: hektikusan érkezett a múlt heti esőzés a vármegyébe, ami csupán ott tudott segíteni a kukoricán, ahol volt csőkezdemény és legalább 40-50 mm csapadék esett.

– 30-40-50 mázsa termésátlag várható hektáronként, de úgy, hogy egy táblán belül lehet, hogy egyharmada nulla. Ahol több eső volt, vagy az állapota olyan volt még a földnek, ott lehet, hogy lesz egy kicsit több, de biztos, hogy veszteséggel fognak zárni azok a gazdák, akik nem öntöztek márpedig többsége nem tud öntözni – tájékoztatott Bozó József.

A  növénykultúrák élettani szempontjából a csapadék talán a napraforgón segíthet a legtöbbet. Ha nem is lesznek nagy tányérok a növényen, de az eső segíthetett, hogy telítődjenek a szemek. Az alelnök úgy fogalmazott, hogy idén a nagyon korán, márciusban elvetett napraforgó táblák kaphatták a megfelelő időszakban a csapadékot. Körülbelül a megyében a napraforgó táblák 20-30% ilyen, a többi gyenge, pici tányérral, ahol ott nem lesz meg az a várt eredmény.

 

Fotó: behir.hu / Kugyelka-Zámbori Eszter

 

Azoknál a növényeknél, amelyek az aszály miatt derékmagasságban hoztak apró tányérokat, azoknál az esőnek köszönhetően, ha mennyiségben nem is teremnek sokat, de a szemek telítettsége jobb lehet.

– Az eső teljesen változóan zúdult le a vármegye különböző területein, sőt, volt ahol a település különböző égtájain is a null és az ötven milliméter között változott a csapadék mennyisége. Talán a napraforgó vármegye szinten nem lesz akkora veszteség, mint a kukorica. Ez az év talán nem a 2022-es sem megsemmisülés, hanem annál egy kicsit jobb, de ez nem vigasztalja gazdákat – hangsúlyozta Bozó József.

A szakember szerint a későn érkezett és rendkívül változó mennyiségű csapadék nem oldotta meg a gyakorlatilag két hónapja szomjazó növénykultúrák problémáját.

 

További programok »

FEL