Ünnepélyes zászlófelvonás, kenyérszentelés és táncbemutató Békéscsabán

2022. augusztus 20. 13:22 | behir.hu

Délelőtt verőfényes napsütésben, a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar térzenéjével, majd ünnepélyes zászlófelvonással indultak az augusztus 20-ai ünnepi programok Békéscsabán, a Szent István téren.

Mint arról korábban beszámoltunk, az ünnep délelőttjén adták át a felújított Molnárházat, a nemzeti színű szalaggal átkötözött új kenyeret onnan hozták a Szent István térre lovas kocsin, nagybőgő és hegedűszó kíséretével.

A főtéren felállított színpadon a történelmi egyházak képviselői megáldották az új kenyeret, majd Herczeg Tamás országgyűlési képviselő beszélt egyebek mellett arról, hogy ezekben a nehéz időkben, amikor a szomszédunkban dúló háború mellett az aszály is nehezíti az életünket, különösen hálásnak kell lennünk azoknak, akiknek köszönhetően kenyér kerül az asztalunkra.

Augusztus 20-a alkalmából többen is állami elismeréseket vehettek át a napokban, Szarvas Péter polgármester a Szent István téren személyesen is köszöntötte azokat, akik el tudtak jönni, és elismerően szólt mindazokról, akik munkájukkal a közösséget gazdagították és a város hírnevét öregbítették. 

 

Fotó: behir.hu/ Szabó Richárd

 

Az új kenyeret Herczeg Tamás és Szarvas Péter szegték meg, majd a jelenlevők kóstolót is kaphattak belőle.

Az ünneplők ezután a katolikus templomban szentmisén vehettek részt, majd a Szent István téren következett a Balassi Táncegyüttes fergeteges műsora. Mlinar Péter az együttes vezetője elmondta: augusztus 20-a azok közé az ünnepek közé tartozik, amelyek kiemelten fontosak az együttes számára. Beszélt arról is, hogy augusztus eleje óta készültek erre az előadásra, amelyen közel negyven táncos vett részt.  

 

Fotók. behir.hu/ Szabó Richárd

Fotó: behir.hu/ Szabó Richárd

 

A közben viharossá vált időjárás miatt a békéscsabai rendezvényeknek délután a Csabagyöngye Kulturális Központ ad otthont, az esti rendezvények helyszínét illetően pedig a későbbiekben születik döntés. 

Csiffáry Zsuzsanna, Mikóczy Erika

Galéria

 

További programok »

FEL