Szarvas Péter: Két év után végre újra együtt ünnepelhetünk

2021. augusztus 21. 06:38 | Erdei-Kovács Zsolt

Az augusztus 20-án rendezett békéscsabai programsor betetőzése, méltó záróakkordja a tűzijáték, Szarvas Péter polgármester ünnepi beszéde, és az azt követő, sztárfellépőkkel sűrűn megspékelt koncert volt, de azért ezeket megelőzően is több olyan esemény zajlott, amely joggal tarthatott számot fokozott érdeklődésre.

A programokért és azok megvalósításáért, technikai hátteréért a Csabagyöngye Kulturális Központ munkatársai, valamint az intézmény vezetői feleltek. Nekik és az önkormányzatnak köszönhetően a tűzijátékon és a fő fellépőkön kívül is több olyan elem kecsegtette a csabaiakat és az ide látogatókat, amelyek önmagukban is megállták a helyüket.

Mindenképpen érdemes kiemelni a Lóci játszik zenekar koncertjét, ami a városvezetői ünnepi beszéd és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház előadása közé ékelődve fejtette ki áldásos hatását. Az ilyen és ehhez hasonló alkalmakon a környékbeli települések lakói közül többen gondolják úgy, hogy kifejezetten jó döntés a békéscsabai Szent István téren tölteni szabadidejüket.

 

A Lóci Játszik koncertje a Szent István téren

 

„Tetszettek a programok, főleg ezért jöttem, meg a tűzijátékot is szeretném megnézni” – fejezte ki Domokos Márk.

A műértő közönség is megtalálta a számítását.

„Az egyik zenekarral léptem fel ma, amikor a zászlót felvonták, és kíváncsi voltam a többi programra is. Jónak tűnnek az előadók is, akiket meghívtak. Ez tényleg egy jó alkalom, nagyon sok ismerős lesz, remélem, sok mindenkivel összefutok” – mondta el kérdésünkre Mezősi Abigél.

Volt, aki annak örült, hogy újra lehet találkozni, közösségben lenni, koncerten részt venni.

„Szeretem a főtéri programokat, hiányzott a teljes Főtéri Nyár, de örülök például Fenyő Miklós vagy Charlie koncertjének, és annak is, hogy a 20-ai programokat is sikerült megtartani” – ezt már Balázs Levente mondta, aki dolgozott is a rendezvényen.

A történelmi vetületről sem szabad megfeledkezni.

„Lokálpatrióta vagyok, szeretem Békéscsabát és az államalapítás ünnepe nagy dolog. Néztem délelőtt a tévét, Budapesten nagyon szép rendezvények voltak, többen kaptak díjakat. Igazán nagy dolgok ezek. Emlékezni kell Szent Istvánra” – fogalmazott Moka István.

Szarvas Péter polgármester köszöntő beszédében kiemelte, hogy ez az idei augusztus 20-a a legkevésbé sem tekinthető megszokottnak, hiszen két év után végre újra együtt ünnepelhetünk.

 

Szarvas Péter ünnepi beszédében a fejlesztésekre is kitért

 

„Jó látni, hogy ennyien összegyűltünk Békéscsaba szép főterén ezen a csodálatos estén. Jó látni, mert utoljára két évvel ezelőtt voltunk ennyien. Két év telt el azóta, hogy augusztus 20-án a csabaiak együtt, több ezren köszöntötték az új kenyér ünnepét és együtt emlékeztek Szent István királyunkra, a magyar államalapításra.

A városvezető kitért arra, hogy Békéscsabán a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt sem állt meg az élet, 14 helyszínen zajlik önkormányzati beruházás. Számos ponton rendezettebbé, virágosabbá váltak a közterek. Megemlítette az M44-es, a Fürjesi elkerülő út, valamint a Lencsésit a Kétegyházi úttal összekötő Építők útját is. Zajlik minden idők legjelentősebb járda- és úthálózat-fejlesztése, a piac fejlesztése, valamint a Wenckheim turista- és kerékpárút kialakítása is.

Galéria

Új kerékpárút épült a Kenderföldeken, megújul a Gerlára és Mezőmegyerre vezető kerékpárút. A Munkácsy-negyed kialakításához kapcsolódóan új állandó kiállítást rendeztek be a múzeumban, épül az új bábszínház, megújul a Deák utcai és a Kórház utcai kishíd, valamint a Munkácsy Emlékház és a hozzá kapcsolódó Omaszta park – ismertette. 

A zajló és immár befejeződött beruházásokat részletezve a közvilágítás rendszert, a Lencséi bölcsőde férőhelyeinek bővítését is megemlítette, és kitért arra, hogy aláírták a századik, Békéscsaba hazavár! elnevezésű programhoz köthető támogatási szerződést.

A városvezető végül három békéscsabai sportoló nevét sorolta fel, akik, mint mondta: közelmúltbéli teljesítményükkel példaként szolgálhatnak mindannyiunk számára. A tokiói olimpiai játékokon három kiváló csabai sportoló mérettette meg magát: Márton Anita súlylökő, Kovács Barbara gyalogló és Özbas Szofi cselgáncsozó.

Szarvas Péter végül az „Éljen, Magyarország, hajrá Békéscsaba!” felkiáltással zárta ünnepi beszédét, majd következett a tűzijáték és a Zenevonat Szuperprodukció az LGT sztárjaival. 

 

 

 

További programok »

FEL