Nagyszabású gálával ünnepelte 10. születésnapját a Csabagyöngye - galériával

2023. április 3. 20:30 | Vincze Attila

Látványos, több tucat előadót felvonultató gálaműsorral ünnepelte megnyitásának 10. évfordulóját a Csabagyöngye Kulturális Központ hétfőn. A dél-alföldi régió egyik meghatározó kulturális intézménye az Agóra programnak köszönhetően, az egykori Ifjúsági Ház alapjain jöhetett létre.

Hatalmas érdeklődés övezte az intézmény Agóra termében tartott rendezvényt, hisz gyakorlatilag teljesen megtelt a több száz fős nézőtér. Az estét a békéscsabai kötődésű énekesnő, Tóth Dóri (Nunki Bay Starship) és zenésztársai közös performansza, a Szívtemplom nyitotta meg, melyet kifejezetten erre az alkalomra szereztek. 

Ezt követően a kultúráért felelős államtitkár lépett színpadra, aki beszédében kiemelte, hogy 10 évvel ezelőtt Békéscsaba mert nagyot álmodni, az Agóra programnak köszönhetően pedig az egykori Ifjúsági Ház átalakításával és bővítésével létrejöhetett a Csabagyöngye Kulturális Központ. Závogyán Magdolna az intézmény eredményeinek méltatása mellett szólt az elmúlt három hónap kényszerű bezárásáról is, illetve az idei Tavaszi Fesztiválról, mely éppen a születésnapi gálaműsorral vette kezdetét.

 

 

A békéscsabai Tavaszi Fesztivál összművészeti kínálatában lehetetlen nem találni ránk szabott programot. Mindenkihez a saját nyelvén szól, ez pedig a legtöbb, amit a kulturális programok szervezői elérhetnek. Ennek a fesztiválnak minden esélye megvan erre 2023-ban is fogalmazott. 

Békéscsaba polgármestere az elmúlt 10 évet a megújulás évtizedének nevezte. Szarvas Péter felidézte, hogy akkoriban nagyon izgatottak voltak, amikor értesültek róla, milyen nagyszabású építkezés kezdődik az Ifiház területén. Mint mondta, kíváncsian várták, hogy az új épületet be tudják-e lakni az ott dolgozók, illetve a látogatók is megszeretik-e majd. 

Az izgalom alaptalan volt, az intézmény megépítése és az itt kialakított kulturális erőtér beváltotta a hozzáfűzött reményeket, valamennyi békéscsabai, illetve az épületbe a különböző programokra érkező vendégek elégedettek lehetnek hangsúlyozta a városvezető, aki ezután hosszú évek óta tartó eredményes munkáját megköszönve egy ajándékot nyújtott át Szente Bélának, a Csabagyöngye igazgatójának. 

 

 

A térség országgyűlési képviselője aki sokáig igazgatóhelyetteseként dolgozott az intézményben  parlamenti elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni az eseményen. Herczeg Tamás videóüzenetében többek között arról beszélt, hogy ugyan maga a Csabagyöngye 10. születésnapját ünnepli, azonban az intézmény jogelődjei több mint 50 éve szolgálják a csabaiak, illetve a régió kultúrakedvelő közönségét. A politikus hangsúlyozta, hogy az Ifjúsági Ház felújítása, annak leromlott állapota miatt, mindenképpen szükséges volt. 

Az idő azokat igazolta, akik örültek ennek az átalakításnak, felújításnak. Azóta rengeteg nagyrendezvény helyszíne volt a Csabagyöngye Kulturális Központ és jelen pillanatban is több mint ötven közösséget szolgál ki az intézmény részletezte. 

Az est további részében fellépett Miklósa Erika, a Csaba Big Band és a Csabai Színistúdió, Farkas Zoli (Ektomorf), a Borsodi Blue, Pribojszki Mátyás, Ismerős Arcok, valamint a Calandrella Kamarakórus is.

Galéria

További programok »

FEL