Új fejezet a garabonciás napok életében

2017. október 2. 17:40 | Szabó Rita

Együttműködési megállapodást kötött a Szent István Egyetem és a Magyar Garabonciás Alapítvány. Az idei rendezvényt már ennek a megállapodásnak a jegyében szervezték.

A Csabai Garabonciás Napok Magyarország legnagyobb középiskolásprogramja, amely 2017-től a békéscsabai közoktatás és felsőoktatás közös rendezvénye lett.  A kormányhivatal számára több szempontból is fontos ez az együttműködés.  

- A városban lévő oktatási intézmények és az ott hallgató diákok szerves részét képezik a megyei társadalomnak és a békéscsabai társadalomnak. Fontos az is, hogy akár ilyen rendezvényeken vagy önszerveződő tevékenységek révén a fiatalok itt tudnak maradni a városban - fogalmazott dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója.

A rendezvény programjainak a campus ad majd otthont, amelyből az intézmény is profitál. Dr. Futó Zoltán, a Szent István Egyetem dékánja hozzátette: az együttműködés része, hogy díjmentesen bocsájtják rendelkezésre az egyetem területét, ingatlanjait cserébe az intézmény megjelenik azokon a felületeken, ahol potenciális érdeklődőket találhat a képzések iránt ugyanis az egyetem számára nagyon fontos, hogy erősödjön a megye felsőoktatása.

A sajtótájékoztatón elhangzott, az együttműködés legfőbb célja, hogy a békéscsabai középiskolások kapcsolatba kerüljenek az egyetemmel, megismerjék azt és kedvet kapjanak ahhoz, hogy a Szent István Egyetemen folytassák tanulmányaikat. Emellett szeretnék az egyetemi hallgatókat is bevonni a rendezvénybe.

Fodor József, a Magyar Garabonciás Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, azt szeretnék elérni az együttműködéssel, hogy több fiatal maradjon Békéscsabán.

- A 18 év feletti korosztályban hatalmas nagy az elvándorlás. Nagyon sokan itt hagyják a várost, és vagy visszajönnek, vagy nem. Többnyire nem és ezért próbáltunk egy olyan integrációs megoldást kitalálni, hogy a felsőoktatásban tanuló hallgatókat is bevonjuk a garabonciás napok rendezvényébe. Ez nem egy egyéves folyamat, hanem itt is hosszú éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy diákokra is hatással legyen ez a szemlélet - tette hozzá a rendezvénysorozat szervezője.

A rendezvény ideje alatt a Szent István Egyetem termeiben szabadegyetemi előadások lesznek Beck Zoltán, a 30Y zenekar énekesének vezetésével.

 

 

További programok »

FEL