A jövő biztonsága – közérthető oktatófilmet mutattak be a Kormányhivatalban

Bemutatták „A jövő biztonsága – társadalombiztosítási és öngondoskodás” című filmet, amelynek célja: a szociális biztonsággal, társadalombiztosítással, nyugdíjjal, öngondoskodással kapcsolatos közérthető tájékoztatás. A tervek szerint a 2017-18-as tanév végéig valamennyi Békés megyei oktatási intézményben be is mutatják az elkészült oktatófilmet.

 

 

A Békés Megyei Kormányhivatal a területi államigazgatási feladatok ellátása mellett a társadalmi szerepvállalását is kiteljesítette. Dr. Rákóczi Attila, főigazgató azt mondta: a fiatalok elvándorlása Békés megyéből évek óta nagy probléma, ennek a folyamatnak a megállításához fontos az összefogás és a jól koordinált együttműködés.

-Inkább társadalomszervező funkcióval kívánjuk magunkat ellátni. Tehát együttműködni egyesületekkel, kamarákkal azért, hogy meghalljuk azt, hogy kinek milyen üzenetei vannak és ezt a munkát közösen végezve, közösen tudjunk esetleg sikereket is elérni ebben a kérdésben – fogalmazott a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója.

Ennek érdekében készítette el a Békés Megyei Kormányhivatal, a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Pénzügyi – Gazdasági Ellenőrök Egyesülete, és a Békéscsabai Médiacentrum Kft a Jövő Biztonsága – társadalombiztosítás és öngondoskodás című filmet. Dávid Ferenc elárulta: a program a társadalom valamennyi tagját érintő kérdésekre hívja fel a figyelmet és nyújt segítséget, iránymutatást a könnyebb eligazodáshoz.

-Már a középiskolások első évfolyamától nézhető, feldolgozható és ennek érdekében vettük fel a kapcsolatot a Békés Megyei Intézményekkel. A fő üzenet a társadalombiztosítás, öngondoskodás, ez a két fogalom kéz a kézben jár, a jövő érdekében. Az a cél, hogy a mondanivalónk mindenhová eljusson Magyarországon – emelte ki Magyar Pénzügyi Gazdasági Ellenőrök Egyesületének Társadalombiztosítási Ellenőrzési Szakosztály elnöke.

A Magyar Nemzeti Bank Pénztárak és közvetítők felügyeleti főosztály főosztályvezetője hangoztatta: fontos felhívni az állampolgárok figyelmét a megtakarításra.

-Már egészen kis összegű, folyamatos, rendszeres megtakarítással egy érdemi nyugdíj kiegészítés érhető el. Egy nagyon egyszerű példán bemutatva: aki ma az átlagos bér 3 százalékát 25 éves korától félreteszi, az nyugdíjas korban – 65 éven – hozzávetőlegesen 20-25 százalékkal nyugdíj kiegészítést érhet el – emelte ki Dr. Bense Richárd.

Az oktatófilm elkészítését, felületein történő bemutatását a Békéscsabai Médiacentrum Kft biztosította. Opauszki Zoltán elárulta: a cég létrehozása óta a közszolgálati jellegű tartalmak kapják a legmagasabb prioritást. Az elérések tekintetében az ügyvezető hangoztatta: a 7.TV jelenleg körzeti besorolású, 152000 embert ér el, a Csabai Mérleg kéthetente 28500 példányban jelenik meg, valamint a behir.hu hírportál – a statisztikák alapján – országosan is egyre olvasottabb. Emellett a Békéscsabai Médiacentrum Kft a közszolgálati média egyedüli partnere is Békés megyében – hívta fel a figyelmet Opauszki Zoltán.

-A 7. TV, a behir.hu hírportál és a Csabai Mérleg együttesen olyan felületeket biztosít, amely abszolút alkalmas arra, hogy ezeket az üzeneteket továbbítani tudja. Emellett természetesen nagyon fontos volt az is, hogy a Médiacentrum Kft-nek a csapata, a stábja teljes mértékben alkalmas arra, hogy az ehhez szükséges filmeket, híranyagokat elkészítse – hangsúlyozta az ügyvezető.

 

 

Az ügyvezető hozzátette: a behir.hu hírportál a diákokat motiválva csütörtökön délben indította el a 7. TB TOTÓ nyereményjátékot. A játékra helyes választ beküldő fiatalok sporteseményekre, koncertekre és a helyi strandra is belépőt nyerhetnek.

Megosztás:

Címke: , , , , , , , , , ,