Túl az első sokkon: Csak pozitívan – jegyzet

2020. október 25. 07:19 | Mikóczy Erika

Láttad a mai adatokat? Hallottad, hogy már ott is megjelent? Tudsz róla, hogy beteg lett ő és ő, és olvastad, hogy a miniszter is? Naponta futunk bele ilyen és hasonló kérdésekbe, köztük például abba, hogy te egyébként láttál már valakit Békéscsabán személyesen, aki átesett ezen a betegségen, vagy éppen koronavírusos?

Az a helyzet, hogy én láttam, illetve látok, ha előveszek egy tükröt. Pedig sokáig azt gondoltam, hogy engem biztosan elkerül a Covid-19, vagy ha mégis találkozunk, nem igazán fogunk tudomást venni egymásról, nem hagyunk mélyebb nyomot a másikban. Hordtam a maszkot ahol kellett, először csak kéket meg fehéret, aztán már színeset és pöttyöset is. Kezet mostam, fertőtlenítettem, igyekeztem betartani a védőtávolságot, szellőztettem, de nyilván valamit mégis elvétettem, mert utat talált magának…

Köhögtem és egy kicsit fájt a torkom, gondoltam menetrend szerint érkezik az őszi náthám és gyorsan túl leszek rajta. Aztán jött a teszt, és vártam, hogy meglegyen az eredménye. Többször megnéztem, mikor teszik már fel az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe a leletemet azzal, hogy negatív lett.

Megérkezett. Piros betűkkel ott virított: pozitív. Néztem, néztem, és sokadszorra futott át rajtam, hogy az egészségügyben miért a negatív jelent jót és a pozitív rosszat? Kellett egy kis idő, hogy felfogjam, a koronavírus ott bujkál valahol bennem, és nyilván munkához is látott. De semmi pánik, csak pozitívan! Naná, most pláne.

Közöltem a hírt a családommal, felhívtam a háziorvosomat a további teendőkért, és próbáltam erősíteni magamban, hogy nincs semmi baj, akkor mostantól karanténban vagyok.

Végigpörgettem, mit, hogyan tudok így elintézni, kinek kell szólnom, kit kell feltétlenül értesítenem, és nekiláttam fertőtleníteni mindent, amihez csak hozzáérhettem: a kilincsektől a székeken át a hűtő ajtajáig és a villanykapcsolókig.

A biztonság kedvéért később még mentolos légfertőtlenítővel is befújtam a lakást – ha meg vagyok fázva, ez mindig azt az érzetet kelti bennem, hogy így meg tudom óvni a többieket, és szeretem az illatát is.  De ekkor már valami nem stimmelt. Nem éreztem a mentolt. Igen, tudom, olvastam, hogy ez is egy tünet, de elképzelhetetlennek tűnt, hogy semmit sem érzek, így végigszagolgattam parfümöket, öblítőt, fűszereket, végül még az ecetet is – de semmi...

Azóta eltelt néhány nap. Az első sokkot követően mondhatni beállt egyfajta „koronás menetrend” nálam. Mivel a szaglásom elvesztéséhez még hőemelkedés és fáradtság is társult, lelassítottam, a legszükségesebbekre korlátoztam a napi teendőket.  

Emellett sok teával, vitaminokkal, pihenéssel, gyakori szellőztetéssel, légzőgyakorlatokkal és pozitív hozzáállással segítem az immunrendszeremet, kúrálom magam, és igyekszem megmutatni a vírusnak, hogy én vagyok az erősebb. Bár ő is nagyon kitartó, ragaszkodó és igen makacs, többnyire szerencsére jól érzem magam, és azon vagyok, hogy mielőbb meggyógyuljak. Szerintem jó úton járok. 

További programok »

Egészségügy

FEL