Szorgos gyerekkezek gyúrták a kolbásznak valót a kolbászfesztivál első napján

2024. október 24. 14:14 | Bimbó Lajos

A hagyományoknak megfelelően a legifjabb korosztály kolbászgyúró versenyével startolt el a 27. Csabai Kolbászfesztivál. A Mokry Nagysátorban az óvodások és az általános iskolások mérték össze tudásukat.

Hégely Sándor főszervező elmondta, talán a fesztivál legfontosabb része az ifjúsági kolbászgyúró verseny, hiszen a gasztronómiai versengés identitásépítő rendezvény egyben.

– Ma azok a gyerekek vannak itt, akik a következő években, évtizedekben majd a szombati gyúróversenyen itt lesznek és hozzák a családjaikat, a barátaikat és esetleg a csoporttársaikat az egyetemről. Ezeknek a gyerekeknek megpróbáljuk átadni azt a hagyományt, amit mi őrzünk a Csabai Kolbászfesztiválon – fogalmazta meg az ifjúsági gyúrás mottóját Hégely Sándor.

A gyerekekcsapatok szorgos igyekezettel állták körül az asztalokat, a kicsik pedig már az előkészületeket is végig irányították, hiszen verseny révén nem mindegy, hogy milyen ízű is lesz a végtermék.

 

 

Nagy Ferenc alpolgármester maga is a zsűriben foglalt helyet,és járta szorgalmasan az asztalokat. Mint mondta, évről évre egyre több csapat foglalja el a sátrat, a kicsik pedig ugyanolyan lelkesedéssel és precizitással készítik a finomságokat, ahogy azt majd a szombati gyúrás résztvevői fogják.

– Ez pedig azt jelenti, hogy a fiatalok telítődve vannak ezzel a hagyománnyal és egyre jobban szeretik ezt a rendezvényt. Tényleg nagyon jó a hangulat, a lelkes gyermekek pedig meglepően ügyesen álltak neki a feladatnak – tette hozzá Nagy Ferenc.

Az alpolgármester elárulta, a zsűri tagjai öt szempont alapján ítélik majd oda a verseny díjait, amelyek az előkészítéstől egészen a kóstolásig terjednek.

 

 

A csapatok különféle fantázianevekkel díszítve vágtak bele a munkába, de volt egy iskolás összeállítás, amely nem fukarkodott a névadással, magabiztosan a „Kolbász Királyok” felirattal a köpenyükön várták a sózás, gyúrás, fűszerezés műveletsort. A Savio Szent Domonkos második alkalommal állt gyúrósorba, hogy elkészítse a győztes kolbászkarikát.

– Nagyon nagy készülődés előzte meg a kolbászfesztivált, mind a tanítók, mind a szülők részéről, úgyhogy nagy várakozással tekintünk gyúróverseny elé. A gyerekeknek ez egy óriási élmény, ők is egész hónapban erről beszélnek – részletezte Bora Mónika, az egyik csöppség édesanyja.

Omiljak Léna, az egyik iskola fiatal tanulója szívesen állt kameránk elé. Elárulta nem először végzi ezeket a műveleteket, hiszen otthon is volt már dolga a kolbászkészítésben.

– Nagyon szeretek kolbászt gyúrni, minden évben szoktunk ilyet a tatámmal és a papámmal. Nagyon örülök neki, hogy a matematika tanárom beíratott ide, mert nagyon jó itt lenni – emelte ki a kislány.

 

 

A legkisebbek egyik színes csapata a Kölcsey ovi gyúróválogatottja volt, akik idén már sokadik alkalommal vesznek részt az eseményen. Pribelszki Péterné igazgató kiemelte, az ovisok nagyon várták már ezt a napot, ehhez mérten pedig nagyon nagy izgalommal és vidámsággal kezdtek bele e munkálatokba.

– A mi óvodánk két csoporttal is érkezett a gyúrásra, egy szlovák és egy magyar csoporttal. Intézményünk hagyományápoló óvodaként nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezeken a rendezvényeken is részt vegyen, hiszen így tudjuk átadni ezeket a hagyományokat a gyerekeken keresztül a szülőknek is – fogalmazta meg Pribelszki Péterné.

Czapp Ábel a Gyúr-Móka nevű csapatban állt az asztal mögé, mint mondta igencsak jól érezte magát a gyúróversenyen, így izgatottan várja, milyen kolbászt tudott társaival elkészíteni.

– Most vagyok itt először, és látom, hogy mindenki szorgosan dolgozik és bulizik és jól érzi magát – foglalta össze a napot az ifjú gyúrómester.

 

 

A kolbászfesztivál első napján a legkisebbeké volt a főszerep, akik az elkészült kolbászokat ki is süthették és meg is kóstolhatták. A kolbászfesztivál pénteken a nagyobbak gyúróversenyével folytatódik.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Nagy István: megjelent az új méh állatjóléti támogatási konstrukció

Megjelent a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének fejlesztésére irányuló új pályázati felhívás a KAP Stratégiai Terv keretei között. A megduplázott mértékű, immár méhcsaládonként évente 30 euró (12 419 forint) összegű támogatás iránti kérelmek benyújtására a 2025. január 27-től 2025. március 13-ig tartó időszakban lesz lehetőség - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
16:24
FEL