Befejeződött a Nemzetközi Kolbászgyúró Verseny 27. Csabai Kolbászfesztiválon

2024. október 26. 13:30 | Osgyán Ágnes

Szombaton délelőtt is vágták, darálták, fűszerezték és gyúrták a résztvevők a húst a csabai kolbászfesztiválon. A csapatoknak tizenkét óráig kellett leadni a kész kolbászt a szakmai zsűrinek.

A versenyen minden csapat a saját otthonról hozott recept alapján készítette el a zsűrinek a finomságot.

– Meggyőződésem volt, hogy minden székely embert megtanítottunk kolbászt készíteni, de néhány csapatnál még láttunk fehér kolbászt. Reméljük idén ők is megismerik, hogy hogyan készül a hungarikum – fogalmazott Hégely Sándor, a fesztivál igazgatója.

A fesztivál egyik fő célja, a békéscsabai kolbász hagyományainak bemutatása és népszerűsítése. Emellett a közel három évtizedes múltra visszatekintő rendezvény közösségépítő ereje is kiemelkedő.

– Negyvenkét fős csapattal érkeztünk Csíkszékről Békéscsabára. Mindenkinek ajánlom, hogy életében egyszer látogasson el a fesztiválra, mivel mindig fantasztikus a hangulat – fogalmazott Szentes Antal, Hargita megyei képviselő.

A fesztivál gasztronómiai megmérettetéseinek sora holnap délelőtt Mangalica kolbászgyúró és Töltöttkáposzta-főző versennyel folytatódik. 

További programok »

Friss hírek

Csomagtartójában csempészett pakisztániakat egy román férfi Battonyánál

Folytatólagosan, a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés és Magyarország területéről történő kiutasítás büntetés kiszabására tett indítványt egy 45 éves Magyarországon büntetlen előéletű Romániában élő, román állampolgárságú férfival szemben, aki egy személyautó zárt csomagtartójában is migránsokat szállított.
09:21
FEL