Boldog Gusztáv, Békés megye Matula bácsija szerint régen a dolog egyszerű volt. A kutya odatette, ahova a természet szánta. Ahogy a galamb, a kacsa, a liba – mindenki intézte, aztán ment tovább az élet. Nem volt zacskó, nem volt dilemma, maximum egy óvatlan lépés.
Ma viszont eljutottunk oda, hogy nem bírjuk elviselni a látványt, ezért hősiesen eltüntetjük. Majd gondosan becsomagolva visszadobjuk a természetnek, csak most már műanyaggal együtt.
Ők nem tehetnek semmiről – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Mintha azt mondanánk: „Nem a kaka zavar, hanem hogy látom.”
Így lett a sima kellemetlenségből egy kis csomagolt környezetszennyezés. Egy elegáns upgrade. Mint amikor valaki kidobja a régi tévét az erdő szélére, csak itt legalább van benne egy kis melegség is.
A végén pedig ott állunk a nagy magyar kérdéssel: miért visszük el zacskóban, ha úgyis eldobjuk? Mire Matula bácsi azt mondja, „Talán azért, fiam, mert szeretünk dolgozni. Csak a végét nem gondoljuk végig.”
