Két gólyát is lefotóztak szombaton Kiskunhalason. A Madárfotózás nevű Facebook-csoportban megosztott képeken már ott cukiskodnak. Többségük viszont majd csak március közepe után érkezik.
Boldog Gusztáv természetvédelmi szakember szerint nem érdemes versenyezgetni, hogy hol jelent meg az első gólya, mert könnyen lehet, hogy épp Békésen mentek keresztül. (Ilyen szempontból mi nyertük – S. T.) Hiszen délkelet felől támadnak: Törökország felől, Bulgárián, Románián át szivárognak fölfelé.

Forrás: pixabay.com
– Ilyenkor az elsők már megérkeznek, de még csak előhírnökök, mivel a dandárja lényegesen később jön. Általában egy hónapig is elhúzódik az eleje és vége közti jövetel. Ez a fiókák kirepülésén szépen meg is látszik: aki korábban jön, az előbb foglal fészket, nyilván hamarabb tojik. Az sem biztos, hogy azok Bácsban megállnak, mert lehet, hogy mennek Németországba vagy Csehországba – fogalmazott.
***
A hazai gólya helyzetet a birding.hu-n lehet követni.