BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–BORSOD SPORT KLUB KKFT 34-25 (19-14)
NB I/B-s női kézilabda-mérkőzés. Békéscsaba, 300 néző. Vezette: Nádasdi, Matic Dusan
BÉKÉSCSABA: Németh K. – Varga H. 1, Lakatos 4, Lapos 2, Bencsik-Giricz 3, Ilic 6 (1), Tóth M 7 (3). Csere: Balog J. (kapus), Borbély, Baráth 1, Rnic 3, Giricz 3, Kraszkó 4 (1), Tóth-Kovács. Vezetőedző: Marosán György
BORSOD: Reszegi – Faragó 4, Szabó 5, Mészáros 5, Koós, Oláh 1, Csépke 3. Csere: Halinda (kapus), Geleta 1, Molnár P. 1, Marton, Bagi 5 (1), Laczkó, Molnár Sz. Vezetőedző: Ponyi Zoltán
Kiállítások: 0, ill., 0 perc. Hétméteresek: 5/7, ill. 1/1.
Két ellentétes mutatóval rendelkező csapat találkozott a városi sportcsarnokban, amíg a hazaiak száz százalékosan mindhárom eddigi mérkőzésüket megnyerték, addig a vendégek mindhárom összecsapásukat elveszítették a bajnokságban. Marosán György Kiss Mirtillre továbbra sem számíthatott egy kisebb sérülés miatt, Borbély Márta pedig bár bekerült a meccskeretbe, sérülés miatt ő sem lépett pályára.
Lendületesen kezdte a mérkőzést a Csaba, gyors akcióknak köszönhetően hamar megnyugtató előnyt alakítottak ki maguknak, a hatodik percben Tóth Melinda hétméteresével már 6-2 volt az állás. Ezután egy hosszú gólcsend következett, amit Marosán György időkérése és Lakatos Petra gólja tört meg. A vendégek jól tartották magukat, de a három-négy gólos differencia állandósulni látszott a csapatok közt. Rnic Marija góljával először volt öt találat közte a 18. percben (12-7). Borbély hiányában Tóth Melinda szállította a hétméteres gólokat, a 21. percben egy újabb találata után már hattal vezettek a hazaiak (14-8). A 27. percben 16-11-es állásnál a vendégek vezetőedzője Ponyi Zoltán is kikérte az első idejét a mérkőzésen. Az első félidő utolsó gólját Lakatos Petra szerezte, aminek köszönhetően öt gólos előnnyel vonulhattak a szünetre a lilák. (19-14).
A második játékrész lassabb játékkal indult, a hazai kapuban Balog Judit szállította a védéseket, így a vendégek érdemben nem tudtak közelebb kerülni, az öt-hat gólos különbség beállt a mérkőzésen. A 44. percben Jovana Ilic találatával vezettek először hét góllal a lilák (26-19). Az olló tovább nyílt, ahogy a vendégek kezdtek fáradni, Giricz Lilla gólja után már nyolc volt közte a 49. percben (29-21). A fiatal Kraszkó Noémi Maja is hozzátette a magáét, Borbély hiányában ő is több játéklehetőséget kapott, akárcsak Tóth-Kovács Jázmin a bal szélen. Az 57. percben pedig már tíz gól volt közte, Baráth Berta talált be (33-23). A lilák végül kilenc góllal 34-25-re győzték le a Borsod együttesét, amivel megőrizték a veretlenségünket és a száz százalékos mérlegüket a bajnokságban.
A győzelemhez Tóth Melinda hét, Ilic Jovana hat góllal járult hozzá. A kapuban Németh Kata tíz, Balog Judit tizenegy hárítást mutatott be. A vendégeknél Szabó Flóra, Mészáros Réka és Bagi Virág egyaránt ötször volt eredményes, Halinda Viola pedig tíz védéssel zárta a mérkőzést.
Marosán György együttese legközelebb idegenben lép pályára, október 4-én, vasárnap az ENUSE otthonába látogatnak, az a mérkőzés 16:00 órakor kezdődik.
MESTERMÉRLEG:
Marosán György: Rengeteg ziccert hagytunk ki, nem játszottunk ma közönségszórakoztatóan. Nyolc nap alatt a harmadik mérkőzésünket játszottunk és ez abszolút ennek tudható be, hiszen egy kicsit kevesen vagyunk ehhez a terheléshez. Sokszor kontrolláltuk a mérkőzést, hálás vagyok a közönségnek, akik végig kitartottak mellettünk. Fontos az, hogy négyből négy győzelem a bajnokságban, a kupában megvan a továbbjutás, ezen a mérkőzésen pedig a győzelem szerencsére nem volt veszélyben.