Élő történelem költözött a Békés Megyei Könyvtárba

18:44 | Osgyán Ágnes

A Szent György Lovagrend alapításának 700., valamint a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából szervezett konferenciát a Nemzetközi Szent György Lovagrend Békés Megyei Priorátusa a Békés Megyei Könyvtárban. Az egész napos programot különleges fegyverbemutató és könyvbemutató is színesítette.

Ugrai Gábor, a Szent György Lovagrend Békés vármegyei priorja felidézte: I. Károly Anjou-király 700 évvel ezelőtt, Visegrádon alapította meg a lovagrendet, amely mind a mai napig működik. Mint mondta, egyik különlegessége, hogy világi alapítású lovagrendről van szó.

– Sokszor felmerül a kérdés, hogy mit csinálnak ma a lovagok, hiszen már nem a Szent Koronát vagy a királyt védjük. Számunkra a legfontosabb a szolgálat, amely számos formában megnyilvánulhat, legyen szó konferenciák és ismeretterjesztő előadások szervezéséről vagy éppen adománygyűjtésről. Minden évben egyszer összegyűlünk itt, Békéscsabán, ilyenkor a Szolnok és Békés vármegyei lovagok találkoznak. Az idei esztendőben az ötven főből mintegy húszan tudtak részt venni az eseményen, lovagok és lovagdámák egyaránt – osztotta meg.

Hozzátette: kiemelten fontosnak tartják, hogy a hétköznapokban is jelen legyenek, és a nyilvánosság minél szélesebb körben megismerhesse tevékenységüket.

A konferenciához kapcsolódva a Békéscsabai Történelmi Íjászkör fegyverbemutatóval készült a Hírességek sétányán, ahol az érdeklődők többek között 13. századi, középkori fegyverekkel ismerkedhettek meg.

 

– Szó esik a tárgyak használatáról, eredetéről, és igyekszünk minden olyan információt átadni, amellyel mi magunk rendelkezünk. Kiemelten fontosnak tartjuk az ilyen és ehhez hasonló programokat, hiszen a saját múltunk ismerete és megőrzése alapvető érték. Ezt a lakosság felé úgy tudjuk a legjobban közvetíteni, ha ezeket a tárgyakat kivisszük az utcára, rendezvényekre, és testközelből mutatjuk be őket – fogalmazott Medgyesi Pál, az íjászkör elnöke.

A konferencia programját Bíró Szabolcs író könyvbemutatója is színesítette. Az Anjouk-sorozat X. része, A hatalom bástyái című történelmi regény az 1350-es évekbe repíti vissza az olvasót: megjelennek benne a Velence ellen vívott dalmáciai háborúk, miközben a kötet átfogó képet ad az egész évtized eseményeiről is. Az író elmondta, hogy a könyvsorozat közel tizenegy éve formálódik a keze alatt, és egy csaknem 700 éves történelmi korszakot idéz meg.

 

 

– A regénysorozat tizenöt részből áll majd, és a címéhez hűen a magyar Anjou-kort öleli fel, jóformán a teljes 14. századot bemutatva. A valós történelmi események mellett természetesen fiktív történetszálak is megjelennek a könyvekben, de a biztos alapot minden esetben a magyar történelem adja. Több mint hetven szakkönyvből álló gyűjteményem van, emellett hagyományőrző, régész és történész barátok segítségére is támaszkodom, valamint sok intuíció kell ahhoz, hogy belehelyezkedjek az eseményekbe. A lehető legalaposabban felkészülök, olvasok, jegyzetelek, tájékozódom, kitalálom a történetet, de amikor leülök írni, gyakran történik valami, amire én magam sem tudok magyarázatot adni. Ilyenkor valóban olyan érzés, mintha időutazáson vennék részt – mondta el.

A könyvbemutatón a résztvevők arra is választ kaphattak, miként tudja az író átélni és hitelesen megjeleníteni a korabeli csatákat, a szomorú vagy éppen vidám jeleneteket, valamint arra is, mit jelent számára ennek a történelmi korszaknak a megidézése.

Galéria

További programok »

Friss hírek

Élő történelem költözött a Békés Megyei Könyvtárba

A Szent György Lovagrend alapításának 700., valamint a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából szervezett konferenciát a Nemzetközi Szent György Lovagrend Békés Megyei Priorátusa a Békés Megyei Könyvtárban. Az egész napos programot különleges fegyverbemutató és könyvbemutató is színesítette.
18:44
FEL