Ősszel újabb Szabó Magda darabot mutatnak be a Sík Ferenc Kamaraszínházban

2024. június 5. 19:16 | Csiffáry Zsuzsanna

Szerdán délelőtt tartották meg Szabó Magda Kígyómarás című darabjának olvasópróbáját a Sík Ferenc Kamaraszínházban. Az írónő első színpadi regényének, a Disznótornak a színpadi változatát a Jászai Mari-díjas Pataki András viszi színpadra.

Az eseményen Seregi Zoltán igazgató elmondta, három újszínházas vendégművésszel, Pásztor Edinával, Oláh Tániával és Papp Attilával, valamint Bergics Andrással játsszák majd ősszel a darabot, amit előreláthatólag jövő januárban Budapesten is bemutatnak. A direktor kiemelte, hogy ez egy remek lehetőség arra, hogy megmutathassák magukat a színészeik a fővárosban.

 

Fotó: Szabó Richárd/ Behir.hu

 

A Kígyómarás Szabó Magda első színpadi műve saját regényének, az 1960-ban keletkezett Disznótornak a színpadi változata. A regény az írónő eredeti szándéka szerint – ahogy ő maga vallja – „rekviem anyám meggyötört gyermekkoráért, azért a Jablonczay Lenkéért, akinek úgy, olyan körülmények között kellett felnőnie, hogy minden hajlama szerinti, szabadba vivő útját elállta valaki, s akinek minden későbbi kudarcáért, elporlott lehetőségéért az a meggyilkolt gyermekkor a felelős.”

 

Fotó: Szabó Richárd/ Behir.hu

 

A regény címmé tett központi motívuma, a disznótor, amelyre Tóthék készülődnek, a Kígyómarás című drámában csupán mellékes esemény lesz, valóban lényegi momentummá Tóthék szappanosműhelyének újranyitása válik. A műhely s vele a több évszázados hagyomány elvesztése, majd az újbóli önálló családi egzisztenciateremtés reménye fogja közre azt a harminc évet, amelynek kiragadott kockáiból összeáll a Tóth család, illetve Tóth János tanító sorstragédiájának mozaikképe.

E megfogalmazás a Békéscsabai Jókai Színház oldalán olvasható. Az olvasópróbán Pataki András kifejtette, hogy a családi történet a történelem viharaiban, méghozzá három történelmi időpontban játszódik. Ezek az időpontok 1929, 1943 és 1955. Ekkor a megmaradásért küzd a fél világ.

Olyan történelmi háttere van ennek a 20. századi családregénynek, ami nehezen választható el ezektől a pillanatoktól. Másrészt, amikor az ember boldog akar lenni, és az identitására támaszkodva teljes életet él, akkor abban a helyzetben mondhatjuk, hogy kerek a világ. Ha az embernek van hite, családja, nemzete, egészsége, és amikor ez megbomlik, akkor egyszer csak elkezd zuhanni az ember, önmagában nagyon gyengék vagyunk. És ha elveszítjük az identitásunkat, akkor az tragédiába torkollik fogalmazott a behir.hu kérdésére Pataki András.  

 

Fotó: Szabó Richárd/ Behir.hu

 

Pásztor Edina, Jászai Mari-díjas színművész is játszik a darabban, aki megosztotta velünk, hogy nem először fog játszani Szabó Magda történetben. 

Két éven belül ez a második idősebb női szerepem, természetesen mindkettő Szabó Magda tollából származó mű. Legutóbb a Pilátusban játszottam az idősebb hölgyet, és tényleg nagyon érdekesnek tartom, hogy sok jut az írónőből nekem. Olyan mintha Szabó Magda tapogatózna nálam mondta mosolyogva a színművész. 

Hozzátette, a Kígyómarás című feldolgozással most ismerkedett meg, ám a Disznótort korábban már olvasta. 

A Kígyómarás című darab bemutatója szeptember 13-án lesz a Békéscsabai Jókai Színházban.

 

Fotó: Szabó Richárd/ Behir.hu

 

További programok »

Kultúra

Hagyományőrző adventi délután a főterén

A békéscsabai programfelelősök jó szokásukhoz híven december első három hétében ismét adventi hangulatot varázsolnak a főtérre. Pénteken a Meseház és a Jaminai Közösségi Ház karöltve egy hagyományőrző adventi délutánt rendezett. Noha egész idő alatt szitál az eső, de aki eljött, az fütyül rá.
10:23
FEL