Kígyómarás – Szabó Magda színművét mutatják be a Jókai színházban pénteken

Kedden délelőtt tartották meg Szabó Magda Kígyómarás című darabjának sajtónyilvános főpróbáját a Sík Ferenc Kamaraszínházban. A Disznótor című regény színpadi változatát a Jászai Mari-díjas Pataki András rendezte.

Szabó Magda történetében két család viszonyát ismerhetjük meg. A főbb szerepekben Pásztor Edinát, Beszterczey Attilát, Katkó Ferencet és Tarsoly Krisztinát láthatjuk.

– A darabban Klárika nénit játszom, aki a főszereplő Paula nevelőanyja. A karakter megtalálásában az idő múlása okozott némi kihívást, Klárika ugyanis egy 43 éves hölgy, a történetben pedig 20 év telik el, és sok minden történik vele, amit a következő jelenetben már meg kell mutatnom. Ezt nehéz egyből megmutatni, láthatóvá tenni a színpadon – mondta Tarsoly Krisztina. 

Tarsoly Krisztinát Klárika néni szerepében láthatjuk majd. (Fotó: Szabó Richárd/ Behir.hu)

 

Pásztor Edina jó és egyben kegyetlen anya szerepében tűnik fel a darabban. A színészművész elmondta, másodjára játszik Szabó Magda által írt műben. 

– Egy gyerekkorom óta velem élő szerzőről van szó, akinek a műveit még édesanyám adta a kezembe. Furcsa módon nem is a gyerekregényekkel indultam el, mint például a Tündér Lala. Mindent szépen sorban elolvashattam – fogalmazott Pásztor Edina.  

 

Pásztor Edina az özvegy Tóth Jánosnét, az egyszerre jóságos és kegyetlen anyát alakítja. (Fotó: Szabó Richárd/behir.hu)

 

A Kígyómarás Szabó Magda első színpadi műve, saját regényének, az 1960-ban megjelent Disznótornak a színpadi változata. Pataki András, a darab rendezője kifejtette, hogy a családi eseménysor a történelem viharaiban játszódik. Ezek az időpontok 1929, 1943 és 1955, ekkor a megmaradásért küzd a fél világ. Az előadás az Újszínház és a békéscsabai teátrum koprodukciója, amelyet először szeptember 13-án, a Sík Ferenc Kamaraszínházban láthat a közönség. 

 

Galéria

 

További programok »

Friss hírek

Diáknaptár – útmutató a továbbtanuláshoz

Fali pályaorientációs diáknaptárt készített a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK) a nyolcadikosoknak a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával. A naptár a továbbtanulás előtt álló diákok utolsó évét kíséri végig, akiknek már szeptembertől el kell gondolkodniuk azon, hogy hol tanulnak tovább.
16:40
FEL