Száznegyvenöt éves Békéscsaba nyomdászata

2018. szeptember 13. 10:17 | Gyemendi Réka

Szeptember 21-én ünnepeljük Békéscsaba nyomdászatának 145. évfordulóját. Ez alkalomból ünnepélyes megemlékezést tartottak a megyeszékhelyen szerdán, ahol a nyomdászat kezdetére és úttörőire emlékeztek.

 

 

A program délután két órakor a nyomdász-emléktáblák koszorúzásával kezdődött a Szlovák Kultúra Házánál, majd a Jókai színház mellett lévő Tevan Andor emléktáblánál folytatódott. Gécs Béla, elismert békéscsabai nyomdász Békéscsabát nyomdászvárosként említette. Kiemelte: a 145 év alatt egyszer sem fordult elő a városban, hogy szüneteljenek a nyomdák.

 

 

A program a jubileumi ünnepséggel folytatódott a Békés Megyei Könyvtár nagytermében, ahol Rakonczás Szilvia,  a könyvtár igazgatója köszöntötte az érdeklődőket.

Nagy Ferenc, Békéscsaba alpolgármestere elmondta:  Békéscsaba városa és a nyomdászat elválaszthatatlan lett az elmúlt 145 évben. Úgy gondolja, a mai sikeres gazdaságfejlesztésnek is az egyik záloga és oszlopa a nyomdaipar, hiszen 42 nyomdaipari cég működik a városban. Hozzátette: felismerték, hogy ezek a vállalatok folyamatos fejlődésben vannak, így a munkaerőigényük egyre nő, ezért szükséges a képzés fejlesztése is.

 

 

A Modern Városok Program Keretében, kormányzati támogatással, valamint a Békéscsabai Szakképző Centrum és a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola segítségével szeretne a városvezetés egy Nyomdaipari Tudás- és Képzőközpontot létrehozni, mely modern nyomdaipari szakképzést tesz majd lehetővé Békéscsabán. Nagy Ferenc reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egy felsőfokú nyomdaipari képzést is el tudnak majd indítani a jövőben a megyeszékhelyen.

 

 

Balog Miklós, az egykori Kner Nyomda nyugalmazott vezérigazgatója úgy fogalmazott: a nyomdászat Békéscsabán nagyon jelentős iparág. Kiemelte, hogy a nyomtatott szöveg mindennapos része az emberek életének még akkor is, ha a napilap- illetve könyvnyomtatás jelentősége mára csökkent. Úgy gondolja, hogy bár az elektronikus hírközlés sok terültetet átvett, a magazinok illetve könyvek ugyan úgy részei az emberek életének. Ezen kívül a nyomtatás az élet sok más területén is jelen van, a szatyroktól az élelmiszerek csomagolásán át a gyógyszeres dobozokig.

- A nyomdaipar jövője a digitalizálás, ami valószínűleg a csomagolóanyag iparban is megjelenik majd - vélekedett Muzsik István, a Marzek-Kner Packaging Kft. gyárigazgatója.

 

További programok »

FEL