A Magyar Nyomdászatért díjat kapott a Marzek Kner Packaging vezető munkatársa

2023. június 5. 18:23 | behir.hu

Idén a Magyar Nyomdászatért díjat Muzsik István, a Marzek Kner Packaging Kft. vezető munkatársa kapta.

Az elismerésről szóló hírt a Nyomda És Papíripar Szövetség tette közzé hétfőn. 

A szentesi származású a diploma megszerzése után, első és eddig egyetlen munkahelyén, a Kner Nyomdában kezdett dolgozni 1996-ban. Pályakezdőként termelési programozói feladatokat látott el, majd a későbbi Címkegyártó Kft.-nél termelési igazgatóvá nevezték ki 2000-ben, mindössze 27 évesen. A 2005-ös tulajdonosváltás után már a Marzek égisze alatt tevékenykedett: gyárigazgatóként először a technológiai szint aktualizálását koordinálta, majd a gyógyszeripari specifikációs projektet vezette a termelésben. 2023-tól új területet irányít: minőségirányítási, technológiai és képzési igazgatóként tevékenykedik.

Méltatásában kiemelték: a szakmai tudás megőrzésben is kiemelkedő szerepet vállalt. 2006-tól éveken át oktató a BSZC Szentgyörgyi Albert Szakgimnáziumban, majd szakmai koordinátora a képzőközpont technológiai kialakításának és az oktatói csapat felépítésének.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL