Újra programkavalkád – Nyitnak a békéscsabai kulturális intézmények!

2023. március 22. 17:22 | Hidvégi Dávid

Március 27-én, hétfőn újra kinyitnak a közművelődési intézmények Békéscsabán, amelyeket december óta – az energiaválság miatt – tartott zárva az önkormányzat. Szerdán az intézmények vezetői számoltak be az elkövetkező hónapok terveiről.

A város kultúráért felelős alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy 2022. november 4-én egy 96 pontból álló döntést fogadott el a közgyűlés, amely elrendelte Békéscsaba 5 kulturális intézményének átmeneti szüneteltetését december végétől. Varga Tamás kiemelte: a tervezettnél hamarabb, március 27-én megnyitják az intézményeket.

 

 

– Nem volt olyan borzasztó ez az időszak, mint a járvány alatt, hiszen voltak kedvezmények, azonban színházi előadásokat és koncerteket nem lehetett tartani. A három hónapos szüneteltetést az intézmények fegyelmezetten vették. Döbbenetes számokat produkáltak, hiszen 30-60 százalék közötti földgázt sikerült megtakarítani. Ezért jár a köszönet a kulturális intézményeknek – fogalmazott. Hangsúlyozta: cél, hogy a következő fűtési szezonban ne kelljen újra bezárni ezeket a létesítményeket.

A Békés Megyei Könyvtár igazgatója köszönetet mondott azoknak a látogatóknak, akik a korlátozott programokon is részt vettek. Rakonczás Szilvia példaként említette, hogy könyveket is lehetett kölcsönözni, igaz világítás hiányában és 16 °C-os hőmérsékleten. A nyugdíjba vonuló igazgató megköszönte az elmúlt tíz esztendőt a média munkatársainak, akik folyamatosan beszámoltak a könyvtár eseményeiről. A könyvtár jövő hétfőtől a már megszokottak szerint este 7-ig lesz nyitva, míg a fiókbibliotékák a régi nyitvatartás szerint várják majd a látogatókat. Mint mondta: az Európai Bizottság kezdeményezésére 2023. március 27-én első alkalommal rendezik meg az írók európai napját, melynek célja, hogy a fiatalabb nemzedékek megismerjék az európai irodalom sokszínűségét és újra kapcsolatba kerüljenek a könyvolvasással. A könyvtárban egy gyűjtőládát is kihelyeznek a használt telefonok begyűjtésére.

 

 

A Békés Megyei Könyvtár április 1-től kinevezett igazgatója kiemelte: már a bezárás után rögtön eltervezték az áprilistól kezdődő programokat. Juhász Zoltán aláhúzta: a nyitás első hetén internetfieszta lesz, míg a jövő hónap első napján, szombaton teadélutánt szervez az intézmény. A húsvéti készülődés is elkezdődik. Április 12-én, a magyar költészet napján Laczkfi János lesz a könyvtár vendége, továbbá készülnek április 15-re is, amikor a Munkács Negyed első közös programja lesz Békéscsabán.

A Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója elmondta: hasznosan töltötték az elmúlt hónapokat, hiszen olyan belső munkálatokat hajtottak végre, amelyek már időszerűvé váltak, így padlót csiszoltak, festettek és a raktáraikat rendezték. Szente Béla hozzátette: bár nem voltak bevételeik, azzal, hogy maguk végezték el a felújítási munkálatokat, sokat spóroltak. Kiemelte: az elkövetkező időszak a húsvéti készülődésről szól majd nemcsak a Csabagyöngében, hanem a tagintézményeikben is.

 

 

Március 30-án Charlie 75 – Csak zene van koncert lesz, amelyre már csak néhány jegy kapható. Április 3-án nyílik a Szent-Györgyi Albert Technikum iparművészeti tagozatának kreatív ipari kiállítása. Ugyanezen a napon egy gálaműsorral ünnepli meg az intézmény a fennállásának 10. évfordulóját, amelyen többek között fellép Miklósa Erika és az Ismerős Arcok. Április 14-én nyílik meg a Panoráma teremben a Kilencen című kiállítás, a szentendrei Vajda Lajos stúdió jóvoltából, amely a 35 éves Féling Színház és a csabai intézmény együttműködésével jön létre. A Csabagyöngye már készül a Tavaszi Fesztiválra is.

– A bezárás óta folyamatosan a nyitásra készültünk, hiszen próbálni, sapkában, pulcsiban is lehetett – kezdte a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. Mint mondta: eredetileg szerettek volna mindent bepótolni az elmúlt 3 hónap előadásböjtjéből, azonban ez fizikailag lehetetlen a kevés próbaidő miatt. Seregi Zoltán hozzátette: az elmúlt időszakban Szentesen játszottak, Csabán pedig június 10-én fejezik be az évadot, majd szeptemberben egy Agatha Christie-krimivel kezdenek.

 

 

Április 4-én lesz a Naplopó japán mesejáték bemutatója, ahová a japán nagykövet is eljön. Április 12-én megrendezik a versfolyamot. A színház műsorra tűzi A revizort, Az égig érő fát és a Lady Oscar bohózatot is, utóbbi óriási sikerrel ment Szentesen. Május 8-án színházi olimpiai részeként a Zentai Színház mutatkozik be egy, a szabadságharchoz kötődő művel. Május 15-én visszatér az Ádámok és Évák projekt, amelyben az Ember Tragédiából válaszhatnak az iskolák. Visszatér a Lázár Ervin program is. A Drakulát meghívták Debrecenbe, egy fesztiválra, ami majdnem egy hetet elvisz a csabai színház életéből, ugyanakkor örömmel vállalták a felkérést.

 

 

A Napsugár Bábszínház már február 1-jével megnyithatta a kapuit annak érdekében, hogy az óvodások és iskolások még ebben a tanévben látogathassák az előadásokat. Az igazgató kiemelte: március 23-án a kivitelező elhagyja a munkaterületet, így várják az átvételi engedélyt. Lenkefi Zoltán hangsúlyozta: az új épület május 26-án nyit meg egy protokoll nappal, majd a nagyérdemű egy háromnapos gyermeknapi fesztiválon 27-én, 28-án és 29-én láthat előadásokat. Ez egyben a színházi olimpiai sorozatnak az első nagyobb eseménye, amelyre a világ minden pontjáról érkeznek előadók, összesen tizenketten.

 

 

A Munkácsy Múzeum igazgatóhelyettese elmondta: a bezárás alatt elvégezték azokat a szakmai háttérmunkákat, amelyre máskor kevesebb idő jut, másrészt felfrissítették az állandó kiállításokat, így a Munkácsy Mihály – Egy géniusz diadala és Békéscsaba az évezredek idővonalán tárlatokat. Martyin Emília hangsúlyozta: a nyitásra meglepetéssel készülnek a látogatóknak, hiszen három új időszaki kiállítás készült el az elmúlt időszakban. Ezek a következők: Égi csillag tiszta fénye — Evangélikusok énekeskönyve, „Pesttől Aradig, eufóriából letargiába” és a Munkácsy fürdőzik. Elmondta: a munkatársak már nagyon várták a megnyitást, hiszen a munkájuknak akkor van értelme, ha látják a látogatók visszajelzéseit. Nem feledkeznek meg a Gabonamúzeumról sem, amit idén szeretnénk jobban bevonni a város kulturális életébe.

További programok »

FEL